2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Toroczkai: Ha szakad a Jobbik, arról a vezetés tehet

Hír TV

2018. május 22., kedd 19:45, frissítve: kedd 19:51

Toroczkai László szerint ha szakad a Jobbik, akkor arról a jelenlegi vezetés tehet.

Ásotthalom polgármestere a Hír TV Egyenesen című műsorban arról beszélt, hogy nem akar kilépni a Jobbikból, a párton belül képzeli el a jövőjét. Szerinte a platformalapítással kapcsolatos elnökségi reakciók nem a párbeszéd irányába mutatnak, ezért mindenre felkészült.

„Amennyiben a Jobbik elnöksége a kizárásunk mellett döntene , és 23-án azt látom, hogy nagyon sokan eljönnek oda Ásotthalomra és arra kérnek, biztatnak, hogy akár egy külön mozgalmat alapítsunk, akkor akár erre is készen állok. De remélem erre nem kerül sor” – szögezte le Kálmán Olga műsorában.

Hét jobbikos színekben megválasztott polgármester és számos középvezető döntött úgy Toroczkai Lászlóval együtt, hogy új platformot indítanak a Jobbikon belül „Mi magunk néven”. Az új alakulat június 23-án zászlóbontó gyűlést tart Ásotthalmon – írtuk meg a nap folyamán.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!