2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Szorongást okozhat a gyerekeknél a versenyhelyzet

Hír TV

2018. június 28., csütörtök 17:36, frissítve: csütörtök 17:49

A fokozott versenyhelyzet szorongáshoz vezethet a gyerekeknél – ezt állítja egy ifjúság-pszichológiára szakosodott kórház szakembere. Az intézmény az internetes zaklatás veszélyeire is felhívta a figyelmet.

A középiskolai felvételik idején 9-10 éves kisdiákok is versenyeznek egymással azért, hogy bekerülhessenek egy-egy nyolc osztályos gimnáziumba.

„Ezek olyan kemény versenyhelyzetek, hogy a gyerekek súlyosabb tüneteket is produkálhatnak, emiatt például súlyos szorongás, pánik jellegű tünetek, szomatizáció, mint például hasfájás, fejfájás jelentkezhet” – mondta Tárnok Zsanett, a Vadaskert Alapítvány klinikai igazgatója.

Tárnok Zsanett egy olyan alapítványi kórházban dolgozik, amely gyermek- és ifjúságpszichiátriára szakosodott. Mint mondta: a versenyhelyzet önmagában nem gond a gyermekeknek. Gondot akkor okozhat, ha a gyermekek kudarcot vall, és a szülő felelőssé teszi.

Az ENSZ gyermekjogi szervezete, az UNICEF kisfilmmel hívta fel a figyelmet az internetes zaklatás veszélyeire. Virtuális térben a gyermekek nem látják, ha fájdalmat okoznak a másiknak, ezért nehezebben alakul ki bennük az együttérzés – hangsúlyozta a szakpszichiáter.

„Sokszor annyira durvává tud válni, és az áldozat számára annyira megsemmisítővé és akár odáig vezet, hogy akár öngyilkossági kísérletet kövessen el, annak egyértelműen a virtuális tér az egyik oka. Tehát az hogy én nem vagyok szemtől szembe az áldozattal. Mert ha szemtől szembe vagyok vele és nem egy szociopátiens személyiség vagyok akkor látni fogom, hogy azért ez rossz” – magyarázta Mészáros Gergely.

A Vadaskert Kórházban hiperaktív, illetve autista gyermekeket is kezelnek. Egy 7 éves autista kisfiú édesanyja azt mesélte, neki hónapokig tartott feldolgozni a betegséget.

„A kisfiam hozza a hóna alatt vagy az anatómiai atlaszt, vagy a csillagászati könyvet, vagy az aktuális kedvence a tengeralattjárókról. És ebben nem túlzottan sok kép van a rengeteg adat mellé, de őt ez a rengeteg adat borzasztóan érdekli” – mondta Pálfi Erika.

A szakemberek szerint ma már a gyerekek 1 százalékánál kimutathatók az autizmus tünetei.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!