2017. december 16.,
szombat, Etelka, Aletta napja

Szijjártó nem mondta meg, hány kínai munkás érkezik

Hír TV

2017. december 7., csütörtök 23:16, frissítve: péntek 07:46

Titkolja a külügyminiszter, hogy hány fős kínai munkáskolónia magyarországi létrehozására lehet szükség a Belgrád–Budapest vasútvonal megépítéséhez. Szijjártó Péter csak azt hangoztatta a Hír Televízió kérdésére, hogy még nem hirdették ki a tender eredményét. A Hír TV információi szerint a magyar kabinet 2015-ben, Szucsouban vállalt kötelezettséget arra, hogy biztosítja a kínai hitelből épülő vasútvonal megépítéséhez szükséges kínai munkaerő legális magyarországi tartózkodását. Szakemberek szerint a magyar munkaerőpiacról nem lehetne megoldani a munkaerő-szükségletet, ugyanis a vasútvonal építésével párhuzamosan folyik majd a Paksi Atomerőmű bővítése is.

„A Budapest és Belgrád között megépítendő vasútvonal magyarországi szakaszára vonatkozó tender kiírása megtörtént, a tender kapcsán viszont még nem volt eredményhirdetés, tehát nem tudjuk, hogy ki nyeri meg a tendert, azonban senki semmilyen kötelezettséget nem vállalt arra, hogy más országokból ehhez a munkához kapcsolódóan úgy engedjen be munkásokat, hogy az ne a hatályos magyarországi munkavállalási és idegenrendészeti törvények betartásával történne” – mondta a külügyminiszter.