2018. július 18.,
szerda, Frigyes napja

°

Székelyföldi hálózatkutatót is Soros-zsoldosként listáznak

Hír TV

2018. április 13., péntek 17:20, frissítve: péntek 18:15

Schmidt Mária lapja, a Figyelő névsorában több, világszinten is elismert tudós van – több közülük korábban Fidesz-szavazó volt. A CEU rektor-helyettese szerint a kormánypárti lap célja a megbélyegzés, és a kritikus vélemények elhallgattatása lehet.

A Prima Primissima díjas székelyföldi hálózatkutató, Barabási Albert László az egyike a Figyelő által listázott tudósoknak. A Bostonban és a Harvardon is dolgozó szakember Facebook bejegyzésében azzal magyarázza a kétes dicsőséget, hogy a CEU elleni támadás kezdetén kiállt az akadémiai szabadság mellett.

– Elnézést, ha nem leszek túl koordinált, de ebben a pillanatban ért a hír és nekem nagyon nagy csalódás, mert én nagyon hittem az elnök úrban – fogalmazott Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató.

Ádert Jánosról beszélt így tavaly a magát Fidesz-szavazónak tartó Ürge-Vorsatz Diána, aki tavaly Facebook-posztban kérte a köztársasági elnököt arra, hogy ne írja alá a Közép-európai egyetemre írt törvényt. A klímakutató is a CEU professzora, de tagja annak az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületnek is, amelynek munkáját Nobel-békedajjal ismerték el.

– Összeállt egy ilyen hevenyészett és nagyon durva lista, amin, úgy, ahogy ön is mondja, nagyon tiszteletreméltó magyar emberek vannak, akik mögött nagyon komoly teljesítmény áll, szóval Kornai Jánossal egy listára kerülni nekem mindig nagy élmény lesz – mondta el Chikán Attila közgazdász.

Zsoldosnak bélyegzik az első Orbán-kormány gazdasági miniszterét is, a közgazdász úgy sejti, bűne az lehet, hogy a CEU igazgatósági tagja.

– Pusztán amiatt, hogy valaki kritikus véleményt fogalmaz meg a kormánnyal szemben, nem szabad, hogy bármilyen káros következménnyel kelljen szembenéznie, különösen ha az illető letett valamit az asztalra, márpedig aki ezen a listán szerepel, minden ember nagyon komoly tudományos teljesítményt tudhat magáénak – mondja Enyedi Zsolt, a CEU rektor-helyettese, aki szerint a lista célja egyértelműen a megbélyegzés és zavarkeltés lehetett. A névsor ugyanakkor kegyeletsértő is, ugyanis azon elhunytak is szerepelnek. Egyikük Bolytha György, a szerzői jog világszerte elismert szakértője, aki haláláig a Fidesz politikájának támogatója volt.

– Az egyetemes alakok alfejezetben 4. helyen szerepel édesapám, Bolytha György, aki 2010-ben elhunyt! Tehát még a Fidesz hatalomra kerülése előtt volt 2010-ben, amikor egy darab migráns nem volt még az országban, nem tolhatta Soros szekerét, az igaz, hogy a CEU-n tanított, de ezzel párhuzamosan a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is tanított, meg az ELTÉ-n – mondta a szakértő fia, Bolytha Péter.

Volt szocialista országokból Budapestre érkezett előadók is óvnak a hasonló listáktól.

– Úgy gondolom, hogy veszélyes az emberek listázása, egyik országnak sem tett jót a múltban, és ezért úgy érzem, hogy nagyon kényes kérdés egy ilyen metódus – mondta el Piret Kuusik, a tallini Észt Külpolitikai Intézet kutatója.

– A Magyarországon is látott Soros-ellenes retorikát például Romániában is használták, a 2016-2017-es kormányellenes tüntetések idején: azt pletykálták, hogy Soros támogatja a tüntetőket Bukarestben. És más balkáni országokban is voltak Soros-ellenes szólamok tüntetések idején, például Macedóniában. Szóval, egy kormánynak nagyon hasznos, ha arra használhatja az ellenségképet, hogy megszilárdítsa a hatalmát - ha nem teljesít jól gazdasági téren vagy más reformok terén, mindig mutogathat az ellenségre, aki aláássa a kormány erőfeszítéseit, hogy fejlessze a gazdaságot – fogalmazott Vasile Rotaru, a Román Nemzeti Politikatudományi És Közigazgatási Egyetem szenior kutatója.

A román kutató hozzátette: a Figyelő listázása nem egy demokratikus ország gyakorlatára emlékeztet, sokkal inkább autokratikus vezetésre vall, olyanra mint amilyen például Oroszországban van.

Az önkényuralmi rendszereknek emléket állító Terror Háza vezetőjének érdekeltségébe tartozó hetilap internetes oldalán később közölte: az elhunytak hozzátartozóitól elnézést kérnek, de jelzik azt is, idézem: lehet még jelentkezni a Soros-szaknévsorba.