2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Számon kérték Kövér Lászlót csepeli fórumán

Hír TV

2017. október 27., péntek 22:03, frissítve: péntek 22:45

30 éven belül nem Németországnak fogják hívni Németországot, ezt vizionálta Kövér László egy csepeli lakossági fórumon. Az eseményen leginkább arról beszélt, hogy szerinte Soros György milyen veszélyeket okozhat Magyarországnak, de kitért arra is, hogy amit az ELTE-n a társadalmi nemekről tanítanak az „sarlatánság”.

Biztonsági őrökkel akartak kivezettetni két embert Németh Szilárd és Kövér László csepeli lakossági fórumról. „Nem szóltak, hogy be kell regisztrálni, és közölték, hogy zártkörű rendezvény, és hagyjuk el a helyszínt” – mondták.

Kövér László a kétórásra nyúló fórumon hosszú távú víziót osztott meg a többségében nyugdíjas hallgatókkal. „Németország egy 30 év múlva csak a nevében lesz német. Ha egyáltalán meg nem változtatják, mert hát ha sérti a migráns hátterűeket, hogy ezt a nevet viseli az a terület, amit valaha a németek tettek naggyá” – fogalmazott az Országgyűlés fideszes elnöke

A bevándorláson kívül a gendertémáról is beszélt, és sarlatánságnak hívta az egyetemi tananyagot. „Ma már magyarországi egyetemeken, Magyarország legjobb egyetemén, bocsánat, ez nem igaz, de presztízsében első egyetemén, az ELTE-n tanítanak idézőjelben olyan sarlatánságot, olyan kártékony maszlagot, aminek a lényege, hogy nincsen férfi meg nő” – emelte ki.

A fórum végén devizakárosultak kérték számon a fideszes házelnöktől, hogy miért nem adtak több segítséget a károsultaknak:

– Azt mondja a kormány, hogy megmentette a devizásokat. Ön szerint tényleg meg vagyunk mentve?
– Nézze én nem állítom, hogy mindenkit sikerült kimenteni, különböző jogi meg különböző élethelyzetek vannak.

A házelnök végül azzal zárta le a beszélgetést, hogy nem ők voltak kormányon akkor, amikor sokan vettek fel devizahitelt:

– Nehogy már ránk tessék azt a felelősséget hárítani, amihez semmi közünk nem volt, nem is mi voltunk kormányon.
– És nekünk mi közünk ahhoz?
– Ön vette fel a hitelt. Ennyi. Minimum ennyi.

Kövér Lászlón kívül Németh Szilárd is felszólalt, ő elmondta: az nem elég, ha egy család „kettő vagy akár kettő egész egytized” gyereket vállal.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!