2018. május 22.,
kedd, Júlia, Rita napja

°

Sneider: Laci egy kicsit erősebb vérmérsékletű politikus

Hír TV

2018. május 16., szerda 21:04, frissítve: szerda 21:48

Sneider Tamás a Hír TV Egyenesen című műsorában cáfolta, hogy az elnökválasztási eredményt kritizáló Toroczkai Lászlónak ne lett volna lehetősége megfelelő kampányt folytatni.

A Jobbik új elnöke szerint a pártszakadással kapcsolatos nyilatkozatok mögött személyi ambíciók állhatnak.

Sneider azt mondta: még nem kereste Toroczkait, mert a párt rengeteg feladatot ad a számára, de néhány hét múlva minden félreértést tisztázna vele és az őt támogató Dúró Dórával is.

„Az az érzésem, hogy itt személyi ambíciókról szólhat a történet. Tudom, hogy Laci egy kicsit erősebb vérmérsékletű politikus, nagyon bízom benne, hogy ezeket a gondolatait visszafogja és egy normális mederbe tudja terelni. (...) Még nem kerestem, mert ezernyi feladatom van, átvettem egy 1 millió 300 ezer szavazóval rendelkező pártot, amelynek rengeteg feladata van. Ma volt az első elnökségi ülésünk, egy csomó fontos döntést hoztunk. Egyszerűen vannak olyan szervezeti dolgok, amelyeket gyorsan le kell rendeznem. Amint lesz rá idő, és ez 1-2 héten belül meg fog történni, vele is le fogok ülni, és vele is fogok beszélni, mint ahogy Dúró Dórával is, úgyhogy nem maradnak el ezek a beszélgetések…” - mondta Sneider.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!