2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sallai nekiment Hadházynak, aki elvesztette az eszméletét

Hír TV

2018. április 14., szombat 13:00, frissítve: szombat 14:39

Fegyelmi eljárás indul az LMP-s Sallai Róbert Benedek ellen, miután nekitámadt párttársának, Hadházy Ákosnak. A 444.hu úgy tudja, Hadházy a radiátornak esett, beverte a fejet, elájult, mentőt kellett hozzá hívni, 5 percig eszméletlen állapotban volt.

A portál úgy tudja, Sallai egy visszalépett képviselőknek rendezett gyűlésen megütötte Hadházyt, majd elviharzott. Mindezt több szemtanú, többek között ott tartózkodó MSZP-s politikusok is megerősítették az Indexnek. Hadházy Ákos feljelentést tett.

Hadházy az Indexnek elmondta: éppen ő beszélt, amikor Sallai hirtelen neki rontott, meg akarta ütni, de többen lefogták, de még így is sikerült a székével együtt fellöknie Hadházyt.

A 444.hu úgy tudja, Hadházy a radiátornak esett, beverte a fejet, elájult, mentőt kellett hozzá hívni, 5 percig eszméletlen állapotban volt.

A párt a történtek után közleményében azt írta, „az LMP az erőszak minden formájával szemben a zéró tolerancia elvét vallja. Ezért a mai napon történt eseményeket követően azonnal megkezdődött a párton kívüli jogi és a párton belüli fegyelmi eljárás Sallai R. Benedekkel szemben”.

A pártban a választási vereség mellett az is feszültséget okoz, hogy a voksolás előtt a párt társelnöke, Hadházy Ákos felhatalmazás nélkül tárgyalt a koordinációról a többi párttal. A sajtóban már az LMP kettészakadása is megjelent lehetőségként. A frissen az országgyűlésbe került Csárdi Antal egyelőre nem akarta kommentálni ezeket a híreket. Bővebben>>>

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!