2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Rövid pórázon tartja az MSZP néhány vezetőjét a Fidesz?

Hír TV

2018. március 13., kedd 13:53, frissítve: kedd 15:46

Egy, a 444.hu-n megjelent cikk szerint a kormánypártok már a hódmezővásárhelyi bukás után megüzenték a szocialistáknak, hogy ne merjenek koordinálni. Az oldalnak több, név nélkül nyilatkozó baloldali politikus beszélt arról, hogy büntetőügyek leporolását helyezték kilátásba arra az esetre, ha az MSZP az áprilisi választáson is együttműködne a többi párttal. Azt mondták, a fogott szocialista erős emberek intézték Botka László visszalépését a miniszterelnök-jelöltségtől, mert a szegedi polgármester összefogást sürgetett, és Gyurcsány Ferencet is eltávolította volna a baloldalról – ez viszont sértette volna Orbán Viktorék érdekeit.

Nem sokkal a cikk megjelenése után Karácsony Gergely Facebook-posztban üzente meg, hogy bárkivel hajlandó tárgyalni, a Jobbikkal szerinte ugyanakkor nem lehet. Az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje ezt azzal indokolta, hogy a második legerősebb párt nem akar egyeztetni. Hangsúlyozta, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val már decemberben sikerült megállapodniuk a koordinált jelöltállításról.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!