2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Röpködnek a milliárdok a kormány kedvenceinek zsebeibe

Hír TV

2018. június 1., péntek 07:12, frissítve: péntek 12:53

Nagyot kaszáltak az állami megbízásokon Balásy Gyula cége. A most közzétett taggyűlési beszámolóból kiderül, hogy a kormányzati kommunikációs megbízásokat sorra nyerő New Land Media Kft. meghússzorozta nyereségét egy év alatt, míg 2016-ban 46 millió, 2017-ben már 2,1 milliárd forintot profitot termelt.

A cég forgalma tavalyelőtt még másfél milliárd forint volt, egy évre rá viszont már 26 milliárd forint.

A Fidesz egyik bizalmi emberének, Balásynak a másik vállalkozása, a Lounge-csoport is szépen hasított. A cég árbevétele 780 millióról 3,1 milliárdra, a profit 115-ről 1,1 milliárd forintra ugrott.

Óriási növekedés a feltaláló Rogánnak hála

Megtizenegyszerezte a profitját a Rogán Antal szabadalmát megvásárló cég. A Mobilsign Kft. 2016-ban még 8,1 milliós, 2017-ben viszont már 94 millió forintos adózott eredménnyel zárt 308 milliós forgalom mellett. A cég a Profitrade 90 Kft.-től vásárolta meg azt a technológiát, amihez hasonlóra korábban 258 milliós uniós támogatást kapott. A vállalkozás tulajdonosa közben Rogán Antallal közösen védetett le egy hasonló technológiát. Az uniós pénzből támogatott találmány és még három másik projekt ügyében a NAV költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást tavaly.

Rogán feleségének cége is tízszer jobban teljesít

Megtízszerezte Rogán Cecília és Sarka Kata cége a forgalmát egy év alatt. A propagandaminiszter feleségének többségi tulajdonában álló Nakama & Partners reklámügynökség forgalma 2017-ben félmilliárd forintra hízott. 220 millió forintos profitra tettek szert, amelyből 82 millió forintot vett fel a két tulajdonos.

Jól zárta 2017-et a kormány két szócsöve is

A Matolcsy-család tulajdonában álló origó kiadója, a New Wave Kft. egy év alatt majdnem megduplázta a nyereségét, arról azonban nem tudni, hogy a tulajdonosok mit csináltak a 900 millió forinttal. A Habony Árpádhoz tartozó Ripost kiadója egy év alatt megháromszorozta a forgalmát. Míg 2016-ban 58, egy évvel később már 208 millió forint nyereséget termelt a lap, amit a vezetés tartalékba helyezett.

Garancsi is milliárdokkal keres többet

Milliárdokkal növelte bevételét Garancsi István építőipari vállalkozása is. A Market Zrt. bevétele 107 milliárd forint volt tavaly, 20 milliárddal több mint 2016-ban. Az adózott eredményt megháromszorozták, így az meghaladta a 6 milliárd forintot. Az összeg az eredménytartalékba került.

Két és félszeres profit a ZÁÉV-nél

Nincs oka panaszra a Puskás Stadion egyik kivitelezőjének, a ZÁÉV Zrt.-nek sem. Az állami megrendelésekkel szintén bőven ellátott cég tavaly két és félszeresére növelte a profitját, amely megközelítette a hárommilliárd forintot. A tulajdonosok a haszonból egy forintot sem vettek ki, a pénzt az eredménytartalékba tették.

Kuna Tibor 7,6 milliárdnál jár

Jó évet zártak a külügyminiszter barátjának kommunikációs ügynökségei, amelyek több állami cégnek is dolgoznak. Kuna Tibor egyik érdekeltsége, a Young and Partners 2,4 milliárdról 7,6 milliárd forintra növelte forgalmát. A profit is ilyen arányban nőtt. A Trinity Communications bevétele és vele együtt a haszon is hízott.

Csetényi leáldozóban

Rogán Antal Pasa parki szomszédja viszont egyre kevesebbet keres a kormányzati kommunikáción. Az állami megrendeléseket korábban sorra nyerő Csetényi Csaba egyik cége ugyan 2,4 milliárdról 3,2 milliárd forintra tudta növelni az árbevételét, a másiké viszont 10 és félről 5 és fél milliárdra csökkent 2017-re. A két vállalkozás összesen 1,1 milliárd profitot termelt, de a pénzt tartalékolták.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!