2024. 12. 19. Csütörtök Viola napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Putnok polgármestere: A s*ggemre rajzoltatnám Gyurcsányt és Vonát, oda valók

Hír TV

2018. február 19., hétfő 20:12, frissítve: hétfő 22:43

Obszcén stílusban beszélt Putnok polgármestere a kistérségi társulási tanácsra összegyűlt településvezetők előtt. Az egyik résztvevő szerint Tamás Barnabás azzal fenyegetőzött, hogy az országgyűlési választás után megnézheti magát az, aki nem a Fideszre szavazott. A polgármester azt is mondta, megérti, hogy nem kap támogatást az a település, ahol nem fideszes a képviselő, hiszen ő sem adna. Tamás Barnabás nem válaszolt kérdéseinkre.

Egy hete ülésezett a helyi kistérségi társulási tanács az Ózd melletti Putnokon. Az érintett települések polgármesterei a következő évek terveiről beszéltek. A hivatalos rész után Tamás Barnabás figyelmet kért a meghívottaktól, ahol a neve elhallgatását kérő egyik résztvevő szerint a következőket mondta:

Gyurcsányt a s*ggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony sz*pni fogunk. Lóf*szt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.

Putnok polgármestere más obszcén tartalmú kijelentést is tett a fele részben női hallgatóság előtt, de ezeket kicsillagozva sem idézzük.

Felfoghatatlan, ami ott elhangzott, és még akik szimpatizálnak a Fidesszel, azok is megdöbbentek – mondta a tanácskozáson részt vevő jákfalvi polgármester. Vilcsek Ernő is megerősítette, hogy Tamás Barnabás megengedhetetlen stílusban beszélt.

Megdöbbentünk mindannyian ezen a stíluson. Egy felszólaló volt, de ő sem ezzel a témával foglalkozott. Ugyanakkor az ülés után, úgymond folyosói beszélgetéseken mindenkinek megvolt a véleménye – nyilatkozta Vilcsek Ernő.

A Demokratikus Koalíció országgyűlésiképviselő-jelöltje is bírálta a putnoki polgármester szavait. Tamás Barnának a megnyilvánulásai felháborítók. Felháborít az, amilyen stílusban beszél a testületi üléseken és amiket megenged magának, hogy fenyegetik a kistelepülések polgármestereit, hogy ha nem Riz Gábort választják meg, akkor nem fognak semmit kapni – reagált Varga Gergő.

Nem ez volt az első eset, hogy a putnoki polgármester szavai megbotránkozást váltottak ki. Tavaly októberben azzal vált ismertté, hogy ünnepi beszédében nyaktiló alá valóknak nevezte politikai ellenfeleit.

Putnok polgármestere nem akart nyilatkozni.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!