2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Országszerte vert át családokat a csalópáros

Hír TV

2018. január 21., vasárnap 10:24, frissítve: vasárnap 11:00

Jelenleg is szabadlábon van az a csalópáros, akik országszerte tucatnyi családot vertek át. Játszótér építését vállalták, de miután felvették az előleget, eltűntek a megrendelők pénzével. A tettesek, egy férfi és egy nő az ország legtávolabbi pontjain cserkészték be eddig ügyfeleiket, hogy láthatatlanok maradjanak a hatóságok előtt. A rendőrség már nyomoz ellenük, de még nem vették őket őrizetbe.

Csúszda, mászófal, mászókötél: még télen is ez a kedvenc játéka Dorkának és Kingának. A kerti játszóteret a szülők meglepetésnek szánták tavaly gyereknapra. Végül duplaannyiért, kétszer annyi idő alatt készült el, mint ahogy tervezték. Az első vállalkozó ugyanis, miután elkérte az előleget, egyszerűen eltűnt a család pénzével.

A Facebookon hirdette így, hogy komplett kerti játszótér készítése. Először magasabb áron, 240 ezer forintért hirdette, akkor még nem is figyeltünk fel rá, aztán levitte az árat 160 ezerre, úgy, hogy csak ma, akciós áron. Ez két hónapig volt így fenn, és lehetett rendelni tőle – számolt be Barta-Nagy Angéla.

A nyíregyházi családtól a vállalkozó a teljes összeg 70 százalékát kérte el előlegként, amit szerződésbe is foglaltak.

Ezután lényegében elérhetetlenné vált. Se játszótér, se pénz. A család feljelentést tett a rendőrségen, ekkor derült ki: notórius csalóval van dolguk. Nem ők az első feljelentők, többen jelentették már fel ugyan emiatt, csak valaki kertépítést is rábízott, ezért nagyobb összeget adott neki oda előlegbe.

A Panaszkönyv című műsorunk birtokába derült dokumentumok szerint a vállalkozónak társa is volt. A csalópáros Nyíregyházán kívül Pécsett, Vasboldogasszonyban, Szombathelyen, Pázmándfalun, Székesfehérváron, Budapesten, Gödöllőn, Kistarcsán, Dunakeszin, Kerepesen és Fóton vert át embereket. Összesen 15 családot károsítottak meg. A pár akár 450-500 kilométert is utazott, hogy ne keltsen feltűnést. Ez sikerült is egy darabig.

A rendőrség csalás megalapozott gyanúja miatt nyomoz, de mostanáig nem vették őket őrizetbe. Hogy miért, nem tudni. A rendőrség ennél többet a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el. A gyanúsítottakat a Panaszkönyv stábja újfehértói otthonukban próbálta utolérni. Személyesen nem sikerült elérni őket, ezért próbálkoztak azon a telefonszámon is, amin eddig a megrendeléseket vették fel.

A Hír TV által megkérdezett ügyvéd szerint csak akkor vonják be a vállalkozó hivatalos engedélyét, ha jogerős ítélet mondja ki bűnösségét.

Amennyiben a vállalkozóval szemben büntetőeljárás van folyamatban, és ténylegesen megtörténik a bűncselekmény megállapítása, csak azt követően történik a vállalkozói engedélynek a bevonása – ismertette Klacsmann Dávid.

Az ügyvéd szerint nem árt óvatosnak lenni még a becsületesnek tűnő vállalkozóval szemben is. Érdemes utánanézni az interneten az ingyen elérhető adatbázisokban, hogy létező vállalkozásról van-e szó, és kik állnak a cég mögött.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!