2024. 12. 05. Csütörtök Vilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Nagyanyáink feredői

Következik:

Komment 05:00

„Orbán ma baloldalibb, mint Gyurcsány”

Hír TV

2018. május 15., kedd 17:08, frissítve: kedd 20:27

Szili Katalin a mai napig egy másként gondolkodó baloldali politikus – jelentette ki a szerző, Galló Béla az egykori szocialista politikusról szóló könyv bemutatóján, amit a Terror Háza Múzeum élőben közvetített a legnagyobb videómegosztón.

Szili Katalin a bemutatón hangsúlyozta, hogy még lovagias gesztust is tettek, amiért nem a választás előtt hozták nyilvánosságra a kötetet. Hozzátette, a harmadik kétharmados Fidesz-győzelem után pedig kitűnik, hogy az emberek le akarják váltani az ellenzéket.

Galló arról beszélt, hogy Európában a világválság óta olyan átrendeződési trendek mennek végbe, ami minden politikai ideológiát újragondolásra késztet. Az átalakulásból a legrosszabbul a klasszikus szociáldemokrácia jött ki a politológus szerint. Ezért pedig újra kell gondolni azt, és a többi ideológiának is önvizsgálatra lenne szüksége.

Szili elárulta, a legtöbbet nem azokkal vitázott, akik azt gondolták, minden nem piacosítható, hanem azokkal, akik ebben a „neoliberális világban mindent eladtak volna”.

A magyar társadalom sosem ismerte meg, milyen egy baloldali kormányzás, ország, vezetés, „Orbán Viktor inkább baloldalinak mondható ma, mint Gyurcsány Ferenc” – jelentette ki a politikus, majd hozzátette, ő nem változott, hanem a világ.

Ugyanakkor, amit régen baloldalinak gondolt, az egy neoliberális kormányzás volt valójában.

Az egykori MSZP-s politikus kálváriája Gyurcsány Ferenc megerősödésével kezdődött, jelentette ki Galló. Szili arról beszélt, az MSZP „a gyors halált választotta”, amikor Gyurcsányt szavazták meg miniszterelnöknek.

Volt olyan a szocialista pártban, aki azt mondta, hogy azzal, hogy a privatizációt szóba hozza, és nem pozitív értelemben, az irigység beszél belőle. Ennek kapcsán felhozott egy régi interjút, amikor azt kérdezték tőle, hogy mikor vár változást a szocialista pártban. A válasza akkor az volt, hogy amikor ez a nomenklatúra lezajlik, „egyszerűen a gazdaságot kellett volna rendbe tenni”.

A politika olyan mint a szerelem, két szót törölni kell: soha és örökké.

25 év távlatában érdekes szembesülni azzal, hogy mi alakult máshogy, mint amit az emberek vártak a rendszerváltás után. Szerinte 2010-ben kiderült, hogy semmi sem teljesült abból, amit elterveztek.

„Soha nem voltam egy harcos alkat, ez hiba is volt a politizálásomban. Nem akartam soha férfi politikushoz hasonlítani, egyet irigyeltem tőlük, hogy öltönyt hordhatnak és nem kell fodrászhoz járniuk” – jelentette ki. Hozzátette, azon a momentumon változtatna, hogy nem ment haza Pécsre polgármesternek Toller László balesete után.

Sokan vannak, akik elvárják a demokráciát, de nem fogadják el a másként gondolkodókat, mutatott rá Szili Katalin.

Szili Katalin magyar jogász, humánökológus, politikus, országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott. 1994 és 1998 között a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára. 1998 és 2002 között az Országgyűlés alelnöke, 2002 és 2009 között annak elnöke, 1994-től az MSZP színeiben bejutott parlamenti képviselő. 2010 októberében távozott a pártból, és saját pártot alapított Szociális Unió néven, melynek elnökévé is választották. Szintén elnöke a 2013 szeptemberében megalakult a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártnak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!