2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Orbán szerint a romák Miskolc bevándorlói

Hír TV

2018. március 2., péntek 12:19, frissítve: péntek 19:48

Megerősítette a Fidesz frakcióvezetője, hogy a cigányok és a migránsok között vont párhuzamot a miniszterelnök Miskolcon.

Dícsérte, csak kevesellte Orbán Viktor a Fészekrakó program eredményeit 13 éve a miniszterelnök-jelölti vitában.

Mára nemcsak a véleménye változott meg, de miskolci kampánykörútján párhuzamot vont a bevándorlás és a cigányság integrációs problémái között.

– Miskolcon az emberek tudják mi az a bevándorlás. Volt itt, amikor ebbe a városba a városon kívülről tömegesen bevándoroltak. Látták mi lett belőle. A miskolci emberek pontosan tapasztalták már mi van akkor. Pedig ezek az emberek, akik idejöttek azok Magyarország területéről jöttek be Miskolcra. Most képzeljék el, amikor az országhatáron kívülről érkeznek kultúrájukban szokásaikban életfölfogásukban tőlünk teljesen különböző emberek – fogalmazott a miniszterelnök.

A Fidesz frakcióvezetője is nyilvánvalóvá tette, hogy Orbán Viktor a Gyurcsány-kormány fészekrakó programjáról beszélt, amely révén annak idején több száz család költözött a miskolci avas lakótelepre.

– Ismeri a Fészekrakó programnak a következményeit Miskolcon?

– Igen, csak én öntől szeretném hallani.

– A Hír TV akkor még rendkívül korrekt tudósításokban számolt be erről, egészen elképesztő együttélési válsághoz vezetett a Fészekrakó program. Bővebben a Hír TV tudósításait javaslom használni.

– Cigány–magyar együttélésre gondol?

– Is.

– Akkor végül is valamilyen formában a cigányságra vonatkozott ez a kijelentés?

- A Fészekrakó program következtében előállt helyzetben igenis része volt a cigány–magyar együttélés problémájának is. Olyanokat költöztettek be ennek a programnak a keretében, akik utána az együttélés alapvető szabályait képtelenek voltak betartani.

– Erre a helyzetre egyfajta veszélyforrásként utalt a miniszterelnök.

– Egy ilyen helyzet normális gondolkozás szerint veszélyforrás.

A Jobbik vállalhatatlannak tartja a miniszterelnök kiszólását.

– A bélyegosztás az mindig egy veszélyes dolog, ugye, ennek mi is sokszor az áldozatai vagyunk, de hát a miniszterelnök praxisából a különböző túlszaladások azért nem hiányoznak. Ő rendre szeret háborút viselni valaki ellen, akkor is, ha nincs a csatatéren rajta kívül senki. És azt is láthatjuk, hogy ez a beidegződés a hasonló kommunikációs túlszaladások melegágya, tehát ilyenekre készülhetünk a következő hetekben – reagált Z. Kárpát Dániel, a párt szóvivője.

Az LMP szerint a Fidesz rászokott a gyűlöletkeltésre.

– 2018-ban ilyet egy kormányfő nem tehet. Nyilván, a Fidesz múltja amit letett az elmúlt hónapokban, sőt években az asztalra az azt mutatja, amit mondtam, hogy rászoktak a gyűlöletre, de ez a kijelentése azt gondolom, hogy azért is félelemkeltő, mert gyakorlatilag a magyar emberek ellen beszélt – nyilatkozta Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.

A miskolci roma önkormányzat elnöke bocsánatkérést vár a miniszterelnöktől, Váradi Gábor megengedhetetlen uszításnak nevezte a párhuzamot.

Megengedhetetlen uszításnak tartja a miskolci roma önkormányzat elnöke, hogy a városban kampányoló Orbán Viktor gyakorlatilag lemigránsozta az ott élő romákat.

A miskolci roma önkormányzat elnöke bocsánatkérést vár a miniszterelnöktől, Váradi Gábor megengedhetetlen uszításnak nevezte a párhuzamot.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!