Orbán: „Nincs esélyegyenlőség a választásokon”
Hír TV
2018. február 28., szerda 12:08, frissítve: szerda 13:12
Nincs esélyegyenlőség a választásokon, hiszen a kormánypárt jelentős médiafölényben van – jelentette ki Orbán Viktor. Persze nem most, hanem egy 1990-es Fidesz-kampányfilmben. Orbán arról beszélt, az akkori kormány és gazdasági elit szimplán átmenti a hatalmát a választások utánra.
„A kommunista rendszerek visszavonhatatlanul összeomlottak” – örömködött a filmben Kövér László. A mostani házelnök azt szorgalmazta, hogy a szovjet csapatokat vonják ki Magyarországról, és csatlakozzunk az európai közösséghez. Emellett az önkormányzatiság mellett is kiálltak a politikusok, Kövér szerint a falvak lakói „csak így rendelkezhetnek saját földjeik felett”. Ungár Klára pedig arról beszélt, hogy szigorú ellenőrzés mellett kell magánkézbe adni az állami vagyont, és kijelentette: meg kell honosítani a piacgazdaságot és a demokráciát Magyarországon, mivel a Fidesz szerint csak így lehet kilábalni a válságból.
„Célunk a minél teljesebb egyéni szabadság és a gazdasági felemelkedés biztosítása” – jelentette ki még fideszesként Fodor Gábor, aki arról is beszélt, hogy jelentősen csökkentenék a katonai szolgálat idejét, és a fiataloknak is több lehetőséget akarnak adni, az időseknek pedig biztonságot. A fiatal Deutsch Tamás a filmben azt mondta: minden magyarnak meg kell teremteni az emberhez méltó életfeltételeket. Emellett örült neki, hogy a csehszlovák köztársasági elnök bocsánatot kért tőle, amiért korábban kitiltották az országból.