2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:00

Orbán békemenetes ismerőse legyűrte a gimnáziumot

Hír TV

2017. október 25., szerda 17:28, frissítve: szerda 20:14

Orbán Viktor ismerősétől vásárolta meg az állam azt a területet, amelyen majd a dél-budai centrumkórház épül. A Békemenet első soraiból ismert Tamás László egyik cége ellehetetlenített és költözésre kényszerített egy tehetségeket nevelő gimnáziumot.

A kormány döntésének köszönhetően Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja indul el idén – jelentette be a dél-budai egészségügyi centrum pontos helyszínét Balog Zoltán egészségügyért is felelős miniszter. A tervek szerint huszonnégy órában fogadják majd az érkező betegeket.

Mit lehet eddig tudni a dél-budai centrumkórházról? Először is megvan a helyszín. A XI. kerület Dobogó nevű városrészében jön létre egy ingatlanon. Ezt az ingatlant már sikerült állami tulajdonba venni – fogalmazott a miniszter.

A HVG írta meg, hogy az ingatlan Tamás Lászlóé, a Fidesz korábbi önkormányzati képviselőjéé volt. Tamást korábban egy focimeccsen fényképezték le, amint Orbán Viktorral és Mészáros Lőrinccel szotyizik.

A kórház építése ha itt történik, amelyet ez a család tulajdonol, akkor Tamás László és családja máris jelentős összegekkel lesz gazdagabb – jelentette ki a DK szóvivője, Gréczy Zsolt.

Nemcsak a közös meccsnézés jelzi hogy Tamás kötődik a miniszterelnökhöz, 2013-ban az első sorban vonult a Békemeneten, hogy jelezze, kiáll Orbán Viktor politikája mellett. Az ingatlanügyeiben azonban kevésbé volt békés: a HVG írta meg, hogy egy sportolókat képző alapítvány gimnáziumának azért kell egy kőbányai irodában működnie, mert a korábbi épületből gyakorlatilag kiűzték őket Tamás Lászlóék. Az iskolát képviselő ügyvéd szerint Tamás László lakóparkja alatt vannak az iskola közművezetékei, amelyeket ismeretlen tettesek többször átvágtak. A rendőrség nem találta meg a tettest. Az ügyvéd szerint az is furcsa, hogy a hatóságok azután találtak problémákat az iskolánál, hogy Tamás László bejelentette, hogy szerinte övé az a terület, amelyen az intézmény áll.

Addig érdekes módon senkit sem zavart az iskola működése, senki semmilyen hibát nem talált, a kormányhivatal a működési engedélyét mindig meghosszabbította. Azután, hogy a Tara Kft. különféle beadványokkal élt a tulajdonjogára hivatkozva, a különböző hatóságok megkeresték az ügyfelemet, és mindenféle eljárásokban tisztázni kellett magát – mondta Simon Tibor.

Az ügyvéd szerint később döntenek arról, hogy kártérítést kérnek-e majd Tamás Lászlóéktól.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!