2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:10

Orbán: A jelenlegi kormány Isten kegyelme

Hír TV

2017. október 31., kedd 13:59, frissítve: kedd 17:11

A reformációt ünneplik a magyar protestáns egyházak. Délelőtt a Papp László Budapest Sportarénában az evangélikus és a református egyház vezetőinek közreműködésével tartottak istentiszteletet. Az evangélikus egyház elnök-püspöke arról beszélt, hogy a reformáció nem más volt, mint ébredési mozgalom, lelki forradalom. A rendezvényen a kormány két református tagja is felszólalt, az emberi erőforrások minisztere és Orbán Viktor miniszterelnök.

Az evangélikus lelkészek Luther-kabátban, a reformátusok pedig a szintén jellegzetes fekete palástban vonultak be a Papp László Budapest Sportarénába. A megújulás lendülete – ez volt a mottója a reformáció 500. évfordulóján tartott ünnepi istentiszteletnek, amelynek elején a lutheránus egyház elnök-püspöke köszöntötte az egybegyűlteket.

Mikor Urunk és mesterünk azt mondta: megtérésre szólít minket, térjetek meg, azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen. Ez a provokatív felhívás tisztán és pontosan intonálja jubileumi megemlékezésünket. A reformáció lényegét tekintve ugyanis nem más, mint megtérési, ébredési mozgalom, lelki forradalom. Igazi Krisztus-ünnep, amelyen Urunk és Mesterünk őszinte bűnbánatra és megtérésre szólít minket – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

Igét a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke hirdetett, aki a református egyház dunántúli püspöke. Steinbach József felidézte az emlékév jelmondatául választott bibliai igét, amely úgy szól: az igaz ember hitből él.

Röviden, tömören kell fogalmaznunk, nem magyarázom, mondom. Hitből élünk azt jelenti, hogy Krisztusból, Jézus Krisztusból élünk. Úgy, mint a leszakított virág a vízből, a gyümölcstermő fa a talajból. Mi, emberek a levegőből, Krisztusból élünk – hangoztatta Steinbach József, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke.

A lelkészektől politikusok vették át a szót. Noha az emberi erőforrások minisztere református lelkész is, Balog Zoltán politikusként szólt a résztvevőkhöz. A muszlim migrációra utalva azt mondta, hogy minden eddiginél nagyobb veszély fenyegeti a kereszténységet Európában.

Ne engedjük, hogy kiszorítsák a családok életéből, az iskolákból, a média világából, az országok, a települések vezetéséből, a házasság intézményéből, a közterekből, a közösségi szimbólumok közül, Európából – nyilatkozta az emberi erőforrások minisztere.

Most pedig felkérem ünneplő gyülekezetünk tagját, hogy tartsa meg köszöntő beszédét – ezzel a mondattal Orbán Viktort szólították színpadra, aki szintén református.

Az isteni ige arra tanít minket, hogy ne a véletlent vagy a sors szeszélyét lássuk abban, hogy itt és most Magyarország élén keresztény, hitvalló kormány áll, hanem érezzük benne Isten kegyelmének megnyilvánulását. Valljuk és vállaljuk, hogy Magyarországnak a keresztényellenes, internacionalista erők kormányzása után egy keresztény értékeket követni igyekvő kormányzásra van szüksége – mondta a miniszterelnök.

Luther Márton 1517. október 31-én tűzte ki 95 pontját a wittenbergi vártemplom ajtajára. Az Ágoston-rendi szerzetes eredeti célja a katolikus egyház megreformálása volt, nem pedig egy új vallás alapítása.

Áder Németországban

Wittenbergben a teljes német vezetés részvételével emlékeznek a reformációra. Az ünnepségre meghívták Áder János magyar köztársasági elnököt, aki egyedüliként szólalhat fel a külföldi vendégek közül.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!