2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Önrészt fizettek a lakosok, kiderült, hogy állja az EU, ezért kérik vissza

Hír TV

2018. március 19., hétfő 22:27, frissítve: hétfő 22:46

Három éve várják a szennyvízcsatorna kiépítéséért feleslegesen befizetett, 220 ezer forintos önrészüket a baksiak. A lakosok azért kérik vissza a pénzt, mert a csatornázást az Európai Unió 95 százalékban támogatta. Az adóhatóság költségvetési csalás gyanújával nyomoz ismeretlen tettes ellen. A Csongrád megyei kistelepülésen élők nehezményezik, hogy sem a víziközmű-társulat elnöki posztjáról tavaly lemondó polgármester, sem Farkas Sándor országgyűlési képviselő nem segít nekik abban, hogy végre visszakapják a pénzüket.

Búza Zsolt, Baks polgármestere tavalyi lemondásáig a víziközmű-társulat elnökeként felelt a csatornázásért és a baksiak befizetett hozzájárulásaiért is. A társulás ügyvédje 2007-től Farkas Csaba. Ő azt mondta: a korábbi vezetés több iratot is visszatartott, ezért és a hiányzó pénz miatt tettek feljelentést.

„A korábbi szerződő partnerektől próbáltunk beszerezni dokumentációkat, amelyek szükségesek teljes analitikához arról, hogy ki mikor fizetett be, és milyen összeg jár vissza. Most tartunk ott, hogy körülbelül látjuk a visszafizetéseket. De például a mai napig nem kaptunk a korábbi vezetéstől arra vonatkozó információt, hogyan érte el a lakosokat, akik nem teljesítettek befizetést” – mondta az országgyűlési képviselő.

A 829 baksi közül kevesen fizették ki időben a 220 ezer forintos hozzájárulást. Sebők József rendesen fizetett, de ő már a küldöttek által megállapított 93 ezer forintnak is örülne.

„De hogy hova tették? Nekem szólt is, hogy miért mondom azt, hogy őnála van a pénz. Mondom, Zsolti, én nem mondom, hogy nálad van a pénz. Én annyit mondtam, hogy valaki elvarázsolta a lakosság pénzét. Mert valakinek csak el kellett tenni. Hogyha az állam egyszer kifizette, akkor hol a pénz, amit mink befizettünk?” – mondta a férfi.

Egy másik baksi lakos, Harkai János az országgyűlési képviselő valódi segítségét hiányolja. „Segítőkészségre nincs jel. Többször megjelenik az országgyűlési képviselő nálunk, és határozottan a polgármesterünk mellett áll ki. Több ember fel szokott szólalni, olyankor el vannak nyomva, le vannak hurrogva az emberek. Ügyvédet, könyvelőket hoznak, akik igazából negyedórát, félórát beszélnek a semmiről, az emberek megunják, és akkor továbblépünk, hazamennek” – mondta.

A kormánypárti képviselő – aki továbbra is jó viszonyt ápol Búza Zsolttal – azt mondta, a problémát a helyi közösségnek kell megoldania. „Nem akarom bagatellizálni, mert egyáltalán nem erről van szó. Az emberek úgy gondolják, hogy jár nekik vissza összeg. Ezt én megítélni nem tudom, lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Azt viszont tudom, hogy a beruházás elkészült és megvalósult. Hogy hogyan fog majd később működni és milyen költségekkel, az a következő történet. Kíváncsian várom a fejleményeket” – nyilatkozta Farkas Sándor.

A baksi csatornaügyben tanúkat hallgat meg az ügyészség. A víziközmű-társulat számláján mindössze 17 millió forint van, ezt osztja szét a befizetők között. A teljes összeg legfeljebb 30 százalékára elég a társulat pénzvagyona.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!