2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Leendő tanárok utasították maguk mögé a jövő informatikusait és orvosait

Hír TV

2018. július 26., csütörtök 07:25, frissítve: csütörtök 11:39

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi pontszámokat, ezzel eldőlt, hogy a csaknem 108 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.

A Műegyetemen ötezer, a Corvinusra csaknem három és fél ezer, míg az ELTE-re mintegy tízezer új diákot vettek fel.

Két ELTE-s szakra is maximális pontszám kellett. A német és nemzetiségi német nyelv és kultúra tanára, valamint a latin nyelv és kultúra tanára szakpárra lehetett csak 500 ponttal bekerülni. Az igazán népszerű szakokra – ilyen például a nemzetközi tanulmányok, a menedzsment vagy a kommunikáció – könnyebb volt bekerülni, mint tavaly – a kivételt az orvosi pálya jelenti: mind a négy orvosi egyetemen magasabb az idei ponthatár a 2017-esnél. Idén egyébként 107 ezren jelentkeztek egyetemre vagy főiskolára, alig többen, mint az előző évben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának illetékese sikeresnek minősítette a felvételi eljárást. Horváth Zita elmondta: az előző évhez képest nőtt a stratégiai-, illetve hiányszakmák iránt érdeklődő jelentkezők száma.

„A mérnők informatikus gépészmérnök, programtervező informatikus gazdasági informatikus, tehát az első ötben azok a műszaki informatikai területek vannak, amelyek egyébként a 2016-ban a kormány által elfogadott képzési stratégiában is kiemelt területnek számít. És rögtön utána szintén stratégiai ágazatnak tekinthető általános orvos képzés és aminek rendkívül örülünk, hogy ezen 15 szak között ott vannak olyan hiányszakmák, mint a gyógypedagógus, vagy éppen említhetném a tanítóképzést, ahol elég magas a jelentkezők és a felvettek aránya is” – fejtette ki a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.

A pótfelvételi jelentkezési határideje augusztus 6.

A ponthatárokat itt tekintheti meg!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!