2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Nem szűrjük a betegeket, hatmilliárdot kérhet vissza az EU

Hír TV

2018. március 5., hétfő 12:15, frissítve: hétfő 22:25

Több mint hatmilliárd forintnyi uniós támogatást bukhat az ország, mert nem indult el időben az országos vastagbélrákszűrési program. Egy éve jelentették be, hogy ősszel kezdődnek a vizsgálatok, ám egy, a Hír TV birtokába jutó belső levelezés szerint semmi nem valósult meg belőle, és a mai napig egyetlen szűrést sem végeztek. Az egészségügyi államtitkár elismerte, hogy vannak csúszások, azt azonban cáfolta, hogy egyetlen szűrést sem végeztek volna.

Magyarországon évente tízezer embernél diagnosztizálnak vastagbélrákot, közülük ötezren meghalnak a daganatos betegség miatt, ezzel az unióban az első, világszinten pedig a negyedik Magyarország a vastagbélrák okozta halálozás listáján.

Kalotai Gábor három éve tudta meg, hogy daganata van. „Sajnos amikor megtudtam, akkor három hónap telt el, annyi várakozás volt. Bekerültem a kolonoszkópiai vizsgálatra, először egy orvossal beszéltem, majd utána maga a vizsgálat következett, ami nem mondom, hogy nagy élmény, de mivel az orvoshoz nem azért megy az ember, hogy élményeket szerezzen, hanem azért, hogy meggyógyuljon, elviselhető” – mesélte a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke.

A vastagbélrákos esetek többségét ma tünetek alapján diagnosztizálják, pedig egy 20 perces szűrővizsgálat életet menthet. Az emberierőforrás-miniszter tavaly jelentette be, hogy több mint hat és fél milliárdot kapott az ország az uniótól az 50–70 év közötti korosztály vastagbélrákszűréseinek rendszerszintű kiterjesztésére, azaz a megelőzésre.

„Az a célunk, hogy az új szűrési programnak a bevezetésével a halálozást tíz százalékkal csökkentsük. Ez azt jelenti, hogy évente ötszáz embernek az életét lehetne megmenteni, ha komolyan veszi a lakosság a szűrőprogramot, és sikerül úgy szervezni, ahogy terveztük. Komoly források vannak rá, az EU-s forrásokból 6,57 milliárd forint” – mondta tavaly márciusban Balog Zoltán miniszter.

 

Az unió által támogatott szűréseknek már ősszel meg kellett volna kezdődniük. A Hír Televízió birtokába jutó hivatalos dokumentum szerint azonban eddig egy sem történt. Az éles hangvételű levelet az uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár írta a projektért felelős Szentes Tamásnak, az Országos Tisztifőorvosi Hivatalt vezető helyettes államtitkárnak. Schanda Tamás az üzenetben felelősségre vonja Szentes Tamást a leállás miatt, és egyértelműen jelzi, hogy az unió visszaveheti a projektre szánt összeget. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár – aki a levelet szintén megkapta – kitérő választ adott a Hír TV-nek.

– Én azt gondolom, hogy a beszerzéseknek a csúszása volt az egyetlen ok, ami miatt voltak apróbb módosítások a határidőkben, de egyébiránt mind a forrás, mind pedig az állomány készen áll arra, hogy ez folyjon továbbra is. Ha a konkrét számokat kérdezi, meg fogom majd kérdezni, hiszen nem tudom pontosan, hogy most éppen hányan voltak az elmúlt két hétben szűrésen. De meg fogom kérdezni tiszti főorvos úrtól, és el fogom küldeni írásban a választ.

 – Csak mert nekünk olyan információink vannak, hogy nulla ember szűrését sikerült eddig elvégezni.

– Nézze, ez azért butaság, mert folyik a szűrés az egész országban, egyébként is…

– Mármint ebből a forrásból, ebből a hat és fél milliárdból, ami rendelkezésre áll?

– Nézze, ezt is butaságnak tartom. Meg fogjuk majd nézni, egyébként is folyik a szűrés Magyarországon, és tudniuk kell, hogy a V4-en belül csak Magyarországon van mind a három szűrésfajta, tehát sehol máshol nincs az, ami Magyarországon megtalálható, hogy mind a méhnyakrákszűrés, mind az emlőrákszűrés, mind a vastagbélrákszűrés működik.

A szűréseket egyébként 2019-ben tennék kötelezővé az 50 és 70 év közöttieknek, a tervek szerint ekkor már a magyar állam állná a költségeket.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!