2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Nem minden egészségügyi dolgozó járt jól a béremeléssel

Hír TV

2017. december 10., vasárnap 14:05, frissítve: vasárnap 21:13

Trükkös évközi béremelés az egészségügyben: szakdolgozók ezreinek csak papíron nőtt a fizetése az év végi ünnepek előtt. A kormányzat hajlandó vizsgálódni, ha az érintettek hivatalos panaszt tesznek.

A 2017 novemberétől járó béremelést még tavaly alkudták ki az egészségügyi érdekképviseletek. Kilencvenezer egészségügyi dolgozónak utaltak magasabb fizetést a hónap elején a hivatalos közlés szerint.

A szakdolgozóknál az átlagos béremelkedés tizenkét százalék, a szakdolgozóknál, szakgyógyszerészeknél pedig százezer forint bruttó növekedéssel fognak számolni. Azok pedig, akiket rezidensként alkalmaznak, ötvenezer forintos bruttó növekményt látnak majd a számlán – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár.

A 444 közzétette egy műtőssegéd fizetési kimutatását. Az illető fillérre annyit kapott decemberben, mint novemberben. A papíron szereplő bruttó százhatvanegyezer forint a szakmunkás-minimálbér összege. Ennél kevesebbet az egészségügyben sem kereshetnek a szakképzett dolgozók.

A fizetésemelés elmaradása egy trükk következménye. Az egészségügyben nem az alapbért emelik a szakmunkás-minimálbér összegére, hanem a fizetést, amely alapbérből és bérkiegészítésből áll. Ez a kettő adja ki együtt a bruttó százhatvanegyezer forintot. Novembertől a kormány ugyan megemelte az alapbért, de a szakmunkás-minimálbérhez nem nyúlt, az maradt százhatvanegyezer ezer forint. Több ezer szakdolgozó esetében az alapbér úgy nőtt, hogy közben csökkent a bérkiegészítés, így a fizetésük annyi, mint volt.

Körülbelül öt-hét százaléknyi csoport volt az, amely semmit nem érzékelt november 1-jétől. A bértáblában végrehajtott tizenkét százalékos emelés, plusz a minimálbérben történő kompenzáció ugyanúgy százhatvanegyezres összeget jelent, így ők, nem érzékeltek ebből semmit. Viszont jó hír számukra, hogy 2018. január 1-jétől a garantált bérminimum ismét tovább nő, így ahogy idén január 1-jén kaptak egy emelést, a következő január 1-jén ismételten fognak kapni – mondta el a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, Balogh Zoltán.

Az Országos Mentőszolgálatnál egyesek rosszabbul jártak. Ők arra panaszkodnak, hogy novemberben kevesebbet kerestek, mint korábban.

Volt olyan pajtásunk, akinek ez ötezer forintot jelentett, és volt olyan, akinek ötvenezer forintot – mondta el a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke, Kusper Zsolt.

Hivatalos vizsgálat hivatalos panasz után várható.

Amennyiben hivatalos panasz van, természetesen azoknak, akiknek a feladatuk az, hogy a bérekről intézkedjenek, mindegyiket egyenként meg kell vizsgálniuk, hiszen van egy általános döntés, és ennek mindenhol érvényt kell szerezni. Természetesen minden egyes eset egyedi, más lehet a körülményektől is függően – nyilatkozta Tuzson Bence kommunikációs államtitkár.

A hivatalos adatok szerint a mentőorvosok bruttó átlagbére több, mint kétszázötvenezer, a mentőtiszteké több, mint bruttó százhúszezer, a mentőápolóké pedig bruttó kilencvenezer forinttal magasabb, mint 2010-ben volt. A mentők fizetésére a közelmúltban az egyik ellenzéki parlamenti képviselő is rákérdezett. Az illetékes államtitkár nem tagadta, hogy egyedi esetekben a fizetés csökkenhet, például ha az illető táppénzen volt, vagy kevesebb éjszakai műszakot vállalt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!