2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Nem maradt más, csak a választási bojkott

2017. április 7., péntek 05:50, frissítve: péntek 07:45

Hibázott az ellenzék, amikor hajlandó volt részt venni a 2014-es választásokon Haraszti Miklós szerint. Az EBESZ volt médiabiztosa az Egyenesen Kálmán Olgával című műsorunkban kifejtette: a pártok csak ámítják magukat és a szavazóikat, miközben az aránytalan választási rendszeren nem akarnak változtatni.

Nagy hiba volt az ellenzéknek eltűrnie, hogy egyetlen párt diktálja a választási törvényt, ám Haraszti Miklós szerint ennél is nagyobb melléfogásnak bizonyult, hogy részt vettek a 2014-es választáson, ezzel legitimálták a választók valódi akaratát meghamisító eredményt. Ha nem lehet megváltoztatni a választási törvényt, akkor az ellenzék jobban teszi, ha bojkottálja a választásokat.

Az EBESZ korábbi médiabiztosa a Hír TV-ben felidézte Botka László Mandinernek adott interjúját, amelyben az MSZP kormányfőjelöltje arról beszélt, Magyarországon a mai választási rendszeren belül három módszert próbálhat ki az ellenzék: az összefogást, a külön futást – most éppen ez megy –, és egymást kiegészítve megosztozhatnak a kezdeti lendületen is. Botka ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: amennyi választás volt eddig, a helyzet kétharmadot eredményezett a Fidesznek.

Haraszti szerint felmerül a kérdés, az ellenzék meddig akar még kísérletezni. „Most önámítás, vagy egyszerű közönségámítás”, hogy miközben azt hangoztatják, győzni fognak, a sorsuk alapját jelentő választási rendszerhez, nem akarnak nyúlni. Az egykori médiabiztos egyébként inkább a magatartást nevezné bojkottnak, amit a Fidesz tanúsít minden demokratikus választás első lépésével kapcsolatban, ami a pártok megegyezése a közös játékszabályról – ameddig ilyen nincs, addig az ellenzéknek igenis távol kell maradnia a megmérettetéstől.

Az egykori médiabiztos úgy látta, az esetleges ellenzéki bojkott ellen két kifogás szokott tartozni a pártok részéről: egyrészt az, hogy ebben az esetben „kamupártokat” indítanak a választásokon, másrészt pedig a Fidesz hátradőlne, hogy végre egypárti kormányzás lesz. Ám mindkét állítás bolondság Haraszti szerint.

Elmondta, döbbenetes, a pártok még mindig azt állítják, a választás megtartható. Felvázolta, egy választás négy elemből áll: meg kell alakítani a választási bizottságokat, kampányolni kell, szavazólapot összeállítani, s végül ikszelni. Ha valaki azt gondolja, hogy mindezt egypártilag csinálná meg a Fidesz, az nem olyan realista, mint Orbán Viktor, aki pontosan tudja: a rendszerének legfontosabb kincse a legitimáció, hogy az ellenzék is részt vesz a választásokon. Ugyanis ez adja a stabilitást, az úgynevezett orbáni büszkeséget, nem pedig a magas támogatottság – vélte Haraszti, aki szerint ha a pártok nem engednék meg közös játékszabály híján a választás elindítását, azzal megfosztanák Orbánt ettől a stabilitástól. Hiszen a gazdasági erők, az EU-pénzek, a NATO-tagság mind plurális pártjelenléthez van kötve. Egyetlen pártból pedig nem lehet választási bizottságokat alkotni, a Fidesz nem kampányolhat úgy, hogy „válassz közülem”.

Arra a felvetésre, hogy az Alkotmánybíróságtól kezdve számtalan más bizottságban is csak a Fidesz emberei ülnek Haraszti úgy reagált: a választásokon ilyen nem történhetne meg. A bojkottra nem is lesz szükség ugyanakkor, ha a pártok összeállnak egy 2018 előtti választási reformért, s ha ezt végigviszik, Orbán realizmusa azt fogja diktálni, hogy a manipulációkat a tárgyaláson próbálja meg elkövetni – akkor pedig ott kell majd kitartani.

Az alkotmányozás esetében ugyanakkor a Fidesz azt kommunikálta: az ellenzéki pártok vonultak ki a bizottságból, ők egyeztetni akartak. Haraszti szerint ekkor az ellenzék óriási hibát követett el, és a választási törvény esetében is engedtek annak az illúziónak, hogy majd egy „fülkeforradalom kettő pont nullával” ők fognak kétharmadot szerezni – vázolta a szakértő, aki szerint azonban ez teljesen lehetetlen a jelenlegi rendszerben. Hiszen ma nem egyszerűen szavazatlopás történik, de a közönség nem is tudja, hogy milyen aránytalan a választási rendszer.

A másik óriási csapás szerinte, hogy lehetetlen összefogásra, kínálatszűkítésre, öncsonkításra kényszerítik a pártokat. Ez nemcsak a szereplők miatt kivitelezhetetlen Haraszti szerint, hanem mert politikai alapvetés, hogy kényszerű összefogás nem működik. Ugyanis minden pártnak négy kincse van: a vezetője, a jelöltje, a választója és az identitása. Ezeket kell feladni a kényszerű összefogásban, így pedig a szakember szerint az egész veszekedésbe fog átcsapni, s a pártok nem jutnak el a külön-külön mért támogatásuk összértékéhez sem, mert a választó nem szeret „befogott orral” a másik jelöltjére szavazni. Ugyanakkor ebben a választási rendszerben az egyedül futás sem megy, hiszen Botka is elmondta, jelenleg nincs jó alternatíva – idézte fel hozzátéve, a szocialista politikus ajánlata is az, ami minden más pártnak: „álljatok be mögém”.

A teljes interjút itt nézheti újra.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!