2024. 12. 18. Szerda Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napindító 05:55

„Méltatlan, ahogy Soros Györgyöt támadja a magyar kormány”

Hír TV

2017. november 30., csütörtök 20:33, frissítve: csütörtök 22:13

Megkérdőjelezik a milliárdos magyarságát, lehallgatják munkatársait, és nemzetbiztonsági kockázatnak tekintik – ez a bánásmód méltatlan Csontos Csaba szerint, hiszen Soros György rengeteget segített Magyarországnak. A Nyílt Társadalom Alapítvány szóvivője arról is beszélt, hogy saját kommunikációs narratívát építenek fel a propaganda ellen.

Könyvet rendelt a kormány a Soros-tervről, amelyet egy UFO-kutató írt. Csontos Csaba is megvásárolta a könyvet, és a Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti szóvivője úgy látta, a George Soros című könyv azt akarja érzékeltetni, hogy Soros György nem magyar, ahogyan korábban a szélsőjobboldali média „Imre Kertésznek” nevezte Kertész Imrét, megfosztva ezzel a magyarságától. „Itt jelezném: Soros György a mai napig magyar állampolgár is” – húzta alá Csontos a Hír TV Egyenesen című műsorában.

Annak kapcsán, hogy a Fideszen belül úgy tártják, nem baj, ha a milliárdos visszavág a magyar kormánynak, mert így felszínen marad a téma, a szóvivő azt mondta, „ha van sapkája az is rossz, ha nincs, az is.” Szerinte ameddig nem volt a Nyílt Társadalom Alapítványnak dedikált kommunikációs embere Magyarországon, akkor az volt a baj, hogy miért nem szólalnak meg, amikor pedig őt kinevezték, az volt a probléma, hogy miért nem maga Soros szólal meg. Amikor pedig az üzletember nyilatkozik, akkor jön a fenti felvetés.

„A nyílt társadalom az a párbeszédre épül, és nem a kamu konzultációkra, mi szívesen beszélgetünk. Ez is az elvünk, vitassuk meg” – jelentette ki Csontos, aki ismertette, hogy egyes elemzők szerint a Soros-alapítványoknak saját kommunikációs narratívát kell építenie, ők pedig így is tesznek, elmondják az igazságot Soros György tevékenységéről. „Ha ezzel további kommunikációra gerjesztjük a kormányzatot, de mi akkor is az értelmes hírfogyasztókkal próbálunk kommunikálni.”

Csontos egyetértett azzal a felvetéssel, hogy nem kiegyenlítettek az erőviszonyok, hiszen a kormányzat milliárdokat költ a Soros-propagandára, addig a Nyílt Társadalom Alapítvány ugyanennyit egy év alatt használ fel támogatásokra. Ugyanakkor szerinte jóval több a józanul gondolkodó ember, mint az eddig becsült. „Rengeteg ember elbizonytalanoidott az országban, és nem csak Soros György kapcsán” – vélte a szóvivő, aki szerint ők nem „hülyíteni akarják az embereket.”

Méltánytalan Sorossal szemben, hogy ennyire támadják Magyarországon, hiszen rengeteg támogatást adott az országnak. Csontos szerint a legfelháborítóbb az, hogy nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a kormány a milliárdost. A vádakat alapozó információkat titkossá minősítették. „Ezt egyébként hol nyomozták ki, Brüsszelben? Ott is lehallgattak újságírókat, civileket?” – tette fel a kérdést Csontos, aki arra is emlékeztetett, a héten a rendőrség kimondta: sem a milliárdos, sem az általa támogatott szervezetek nem jelentenek veszélyt az országra.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!