2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Megszavazták a szervezeti átalakítást a Jobbikban

Hír TV

2018. április 28., szombat 12:59, frissítve: szombat 14:39

Az ellenzéki pártot ezentúl egy elnök, egy helyettes és hat alelnök irányítja majd. Az a legvalószínűbb, hogy Sneider Tamás lesz a pártelnök, Gyöngyösi Márton pedig a helyettes. A tisztújításra két múlva kerül sor.

„Mivel azt ígértem, hogyha nem a Jobbik nyeri a választásokat, akkor én benyújtom a lemondásomat, és mivel szoktam tartani a szavamat, természetesen tartom most is, vagyis benyújtom a lemondásomat.”

Ezt Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnöke már a választás éjszakáján bejelentette, és parlamenti mandátumát sem veszi át. Az ellenzéki párt elnöksége ezután társelnöki rendszer bevezetésére tett javaslatot – vagyis a pártnak több vezetője is lett volna, a tagság viszont ezt végül elutasította.

 

Ezután két forgatókönyv tűnt lehetségesnek: az egyik, egy Toroczkai László – ásotthalmi polgármester – vezette Jobbik, a másik pedig egy kétszemélyes vezetésű, elnöki és elnökhelyettesi irányítással működő párt. Előbbi posztra Sneider Tamás, utóbbira Gyöngyösi Márton kerülhet. Ehhez azonban meg kell változtatni a párt alapszabályát, a Jobbik szombati kongresszusa erről is tárgyalt.

A kongresszusi küldöttek végül jókora többséggel megszavazták a szervezeti átalakítást, amihez a több mint kétszáz szavazásra jogosult legalább 75 százalékának a jóváhagyása kellett. Végül 82 százalék támogatta a kétszemélyes, elnöki és elnökhelyettesi vezetésű rendszert.

„Megtörtént ez a strukturális változás, a jövőben nemcsak egy elnök, hanem hat alelnök irányítja a Jobbikot, hanem elnök, elnökhelyettes és hat alelnök, tehát a társelnöki rendszer az ugye el lett vetve, és helyette egy elnök-elnökhelyettesi koncepció lépett életbe, és ez a küldöttek több mint 82 százalékának egyetértésével, hatalmas többséggel elfogadásra került” – kommentálta a történéseket Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője. 

Minderre azután került sor, hogy Vona Gábor a párt választási szereplése miatt benyújtotta lemondását, és nem veszi át parlamenti mandátumát sem.

Az elnökség korábban a társelnöki rendszer bevezetését indítványozta, ám ez a tagság körében nem váltott ki lelkesedést. Az előjelek alapján az a legvalószínűbb, hogy Sneider Tamás lesz a pártelnök, Gyöngyösi Márton pedig a helyettes.

A párt szóvivője hozzátette, a Jobbik nem tér le a Vona Gábor által meghatározott néppártosodás útjáról. Bár konkrét személyi döntésekről csak a következő, két hét múlva esedékes kongresszus határoz majd, a szombati eseményeket többen Toroczkai László vereségeként értékelték a pártban.

A jobbikos küldöttek arról is döntöttek, hogy a Vona Gábor által bevezetett elnöki vétó nem szűnik meg, vagyis a párt elnöke, továbbra is megvétózhatja az alelnökök kinevezését.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!