2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Megmenti a Párbeszéd-frakciót Mellár Tamás

Hír TV

2018. május 20., vasárnap 16:06, frissítve: hétfő 07:59

Belép a Párbeszéd parlamenti frakciójába Mellár Tamás – ezt maga a politikus jelentette be hivatalos Facebook-oldalán.

Döntését azzal indokolta, hogy nem nézheti tétlenül, hogy az ellenzék egyetlen összefogási kísérlete meghiúsuljon egyesek felelőtlen döntése miatt.

Kifejtette: egyetért Karácsony Gergely volt miniszterelnök-jelölt politikai nézeteivel – a választások előtt ezért is lépett be az őt segítő tanácsadó-testületbe.

Hozzátette: azzal, hogy belépett a Párbeszédbe, nem vesztette el függetlenségét, mert olyan szerződést kötött a párttal, amely alapján nem vonatkozik rá a frakciófegyelem.

„Felelősséget érzek az ellenzéki együttműködésért, és láttam, hogy van egy csírája ennek az együttműködésnek az MSZP és a Párbeszéd frakciószövetsége között, és most felelőtlen döntések következtében ez ugye szétesőfélben volt. Azt mindenképpen kikötöttem, hogy én teljes egészében a frakciótól függetlenül szavazhassak, tehát a frakció ne vonatkozzon rám, és a véleményemet is szabadon tudjam kialakítani, illetve, hogy ne kelljen semmilyen pártba belépni” – mondta a Hír TV-nek politikus.

Párbeszéd frissen megalakult parlamenti képviselőcsoportja azután került a megszűnés szélére, hogy egy pénzügyi vita miatt az MSZP–Párbeszéd listáról bejutó, de a Liberálisoknál politizáló Bősz Anett mégsem ült be ötödiknek a frakcióba. Mellár Tamással viszont mégis megalakulhat a Párbeszéd frakciója, ezzel 135 milliós támogatástól és további politikai előnyöktől sem esik el a párt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!