2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Kubatov fejében meg sem fordult a lemondás

Hír TV

2017. november 16., csütörtök 15:38, frissítve: csütörtök 16:24

Fenntartja a ferencvárosi ultrákkal kötött megállapodást a klubelnök a három sérülttel járó verekedés és késelés után is. Kubatov Gábor szerint a repterekre is bejutnak veszélyes eszközökkel, így egy stadionba is bekerülhet egy kés. A Fidesz alelnöki tisztségét is betöltő klubvezető azt is kijelentette, hogy meg sem fordult a fejében a lemondás. A november eleji összecsapás után húsz embert gyanúsítottak meg a rendőrök, az ügyben súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt nyomoznak

A Solymároson tartott nemzeti konzultációs fórum után volt kénytelen válaszolni a sajtó kérdéseire Kubatov Gábor a Fradi–Debrecen meccsen történt szurkolói botrányról. Az egyesület elnöke szerint nem lehet pár tucat rendzavaró miatt az összes ultrát büntetni, ezért fellebbeznek az MLSZ-nél a szektorbezárás ellen.

„Fájlalja mindenki, hogy nem tartották be, vagy az az ötven ember nem tartotta be az egyezséget, mert abban a szektorban vagy hatezren voltak, 50 ember nem tartotta be, a fennmaradó 5950 az pedig betartotta ezt az egyezséget. És azt gondolom, hogy azért, mert néhány ember ostoba volt, vagy nem tudott viselkedni, vagy átlépte azokat a határokat, nem szabad lett volna, azért nem büntethetjük a többieket” – fogalmazott a Ferencvárosi Torna Club elnöke.

Kubatov Gábor arra a feltételezésre, hogy a korábban kitiltott, majd visszaengedett ultrák átverték-e, azt mondta, hogy ezzel meg kell várni a vizsgálatok és a rendőrségi nyomozás végét. A lemondását firtató kérdésre pedig kitérő választ adott a klubelnök.

„Hogyha nem épültek volna fel az emberek, akkor az nagyon megrázott volna. Úgy látom, hogy azért az emberek fel fognak épülni. Ennél többet még ember nem tett meg a magyar futballban, hogy a stadionokban rend legyen. Ekkora konfliktust még a magyar futballban… nem akarom a magam érdemeit az egekbe magasztalni, de még egy olyan ember, aki egy ilyen konfliktust felvállalt volna… Én ezt jó szándékból csináltam, nem magam miatt, nem az ultrák ellen, hanem a magyar futballért, a Ferencvárosért. Azt gondolom, hogy követendő a dolog. Ha én feladnám, akkor vajon ki csinálná ezt a munkát?” – nyilatkozta.

A Fradi B-közép visszatért előénekese szerint a balhé előrelátható volt, de meg lehetett volna előzni a klubvezetéshez közel álló szurkoló megverését.

– Lehetett tudni, hogyha közülük valaki, vagy akár a Bonyha bemegy közétek, akkor lehet probléma?
– Ez tény és való, tehát ezt igazából nem nagyon kell érteni, ehhez az egész dologhoz, hogy nyilvánvaló, hogy ez volt. De úgy gondolom, hogy az ő személyén kívül nem volt olyan, aki problémát jelentett volna, mint ahogy nem is jelentett, és úgy gondolom, hogy nem is fog a jövőben sem…
– De, hogy ezt meg lehetett volna akadályozni akár…?
– Akár... igen. Úgy gondolom, hogy elkerülhető lett volna ez az egész – nyilatkozta az RTL Klubnak Hamberger Ádám. 

A november negyedikei verekedéssel húsz embert gyanúsítottak meg a bojkott miatt eddig kizárt szurkolói csoportból. A stadion büféjénél nagyjából kétszer ennyien akarták meglincselni a kubatovista csoport vezérszurkolóját, akinél kés is volt. Ellene nem indult eljárás, mert a főügyészség szerint csak védekezésből sebesített meg két embert.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!