2018. január 16.,
kedd, Gusztáv napja

Hollik: Eddig nem volt baja az ellenzéknek az ÁSZ-törvénnyel

Hír TV

2018. január 10., szerda 13:05, frissítve: szerda 13:37

Az ellenzéki pártoknak addig semmi bajuk nem volt az Állami Számvevőszékről szóló, öt éve elfogadott törvénnyel, amíg szabályosan használták fel az állami támogatásokat – reagált a kormánypártok nevében Hollik István az ÁSZ-bírságokra.

A politikus elmondta azt is, hogy minden olyan eljárási szabály, amely alapján most megbüntették az ellenzéki pártokat, évek óta a magyar jogrend része, és eddig nem tartották azokat diktatórikus rendelkezéseknek.

Érdekes módon az ÁSZ-ról szóló törvénnyel a Jobbiknak, illetve más ellenzéki pártoknak az elmúlt öt évben semmi problémájuk nem volt. Akkor nem kiabáltak jogállamiság hiányát, nem kiabáltak diktatúrát. Most, amikor a szabályokat érvényesítenie kell az Állami Számvevőszéknek – hiszen vannak olyan pártok, amelyek nem a törvények betartásával gazdálkodtak –, rögtön diktatúrát kiabálnak – nyilatkozta Hollik.