2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Handó Tünde a bírói pártatlanságról beszélt, de a kritikákról hallgatott

Hír TV

2018. július 10., kedd 19:14, frissítve: kedd 20:27

Sem a képviselőknek, sem az újságíróknak nem válaszolt az őt ért kritikákra, valamint a bírói vezetésben kialakult nézeteltérésekre az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde azzal bújt ki a válaszadás alól, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága hivatalosan az OBH 2017 első félévi beszámolójával kapcsolatban hallgatta meg.

Handó Tünde csaknem egy óráig beszélt a bíróságok 2017 első félévi munkájáról. „2017 első félévében is több ügyet fejeztek be a bíróságok, mint amennyi érkezett, a peres ügyekben ez tíz százalékos különbséget jelent, ez azt jelenti, hogy kevesebb az ügyhátralék” – mondta.

Handó Tünde szólt arról is, hogy folyamatos a béremelés a bíróságokon, 2012-höz képest pedig megduplázódott a bíróságok költségvetése.

„A bíróság vagy a bírók iránti bizalom az a bírói pártatlanságtól függ. Ahhoz pedig arról kell gondoskodnunk, hogy a szervezet és maga a bíró is befolyásmentes legyen. Ez nem csak azt jelenti, hogy az állam vagy az állami szereplők kíméljék meg a bírókat a befolyásolási kísérlettől, hanem azt jelenti természetesen a másik oldalon a bírók is legyenek tartózkodóak a véleménynyilvánítást illetően” – tette hozzá.

Ezzel Orbán Viktort is megfeddte – a miniszterelnök a közelmúltban ugyanis lényegében lehülyézte a legfőbb bírói fórumot, amikor a Kúria egyik ítéletét úgy kommentálta, hogy a testület intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához.

– Mi vezetett ahhoz, hogy az Önt felügyelő Országos Bírói Tanács a tisztségétől megfosztási eljárást helyezett kilátásba, miért nem tesz eleget hosszú idő óta az OBT felhívásainak, ugyanezt hasonló logikán kérdezném…
– Képviselőtársam, ismételten tájékoztatni kell önöket arról, hogy 2017 első félévi anyag most az OBH elnök asszonyának a beszámolójának a tárgya – hárították a válaszadást Varga László szocialista képviselő kérdésére.

Az általa vezetett Országos Bírósági Hivatal és a felügyeletét ellátó Országos Bírói Tanács konfliktusáról Handó a bizottság tagjainak kérdésére nem beszélt. De nem volt túl bőbeszédű az újságíróknak sem.

– Mindenről beszéltem…
– 2018-ról nem. Miért került működésképtelenség szélére az OBT? Tényleg Ön gyakorolt nyomást a tagokra, hogy mondjanak le?
– Az Országos Bírósági Tanács tagjait a mai napokban választják meg a bíróságok, a póttagokat, úgyhogy szeptemberre helyre fog állni a törvényes ülés…
– És ön gyakorolt nyomást a tagokra, hogy mondjanak le?

Handó Tünde nem reagált arra sem, hogy továbbra is hazaárulónak tartja-e az őt kritizáló bírókat. Közben az Országos Bírói Tanács meghívására Magyarországra látogatott az Európai Igazságügyi Tanácsok Hálózatának (ENCJ) frissen megválasztott elnöke, akit Trócsányi László igazságügyi miniszter is fogadott.

„Ellátogattunk az igazságügyi miniszterhez, nagyon örülünk, hogy fogadott bennünket, mi pedig felajánlottuk a szakértelmünket a bírósági reformhoz."” – mondta Kees Sterk, aki visszautasította azt a kormányzati vádat, hogy ők is Soros György ügynökei lennének.

Az ENCJ elnöke Handó Tündét is kereste, az OBH elnök asszonya azonban nem válaszolt a megkeresésre, így nem is tudtak találkozni.

„Parlamenti vitában már többször kifejtettük, a bíróság önálló hatalmi ág” – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára aki továbbra sem kívánta kommentálni a bírósági szervezetben lévő feszültségeket.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!