2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Az ügyészség szerint nem gyanús a Fidesz plakátkampánya

,

2017. augusztus 16., szerda 12:26, frissítve: szerda 17:42

Elutasította a Fővárosi Főügyészség a szocialista Nyakó István beadványát a 2010-es plakátkampánnyal kapcsolatban. Az MSZP-s politikus csalás miatt tett feljelentést, miután a sajtóban megjelent, hogy a kormánypárt átverhette az Állami Számvevőszéket a kültéri kampányköltségek elszámolásánál. Azóta kiderült az is, hogy nincs nyoma a Hír TV irattárában annak, hogy 2010-ben a csatorna akkori vezetése kiszámlázta a Fidesznek a párt plakátkampányának költségeit.

Nem tartja gyanúsnak a Fővárosi Főügyészség a Fidesz 2010-es plakátkampányát, ezért elutasította az MSZP-s Nyakó István beadványát, amit ismeretlen tettes ellen csalás gyanúja miatt tett az ellenzéki képviselő. A 24.hu júniusban írta meg, hogy a Fidesz hét éve töredékáron kapott plakáthelyeket a Mahir Cityposter Kft.-től, ráadásul 1300 plakátot számla nélkül helyeztek ki.

A kormánypárt szerint ha az ügyészség azt mondja, hogy nem történt bűncselekmény, akkor minden szabályos volt. „A Fővárosi Főügyészség döntését ismerem, amelynek az a lényege, hogy Nyakó István vonatkozásában a 2010-es plakátügyekre vonatkozik, azt állapította meg, hogy nem vetődött fel bűncselekmény ebben az ügyben. Illetőleg azt tudom elmondani önnek, hogy ezt a plakátügyet az Állami Számvevőszék is vizsgálta, és ő is mindent rendben talált. Én azt gondolom, hogy ha ebben az ügyben további más információ vagy körülmény merül fel, akkor mindenkit ismételten arra kívánok biztatni, hogy forduljanak a nyomozó hatósághoz” – fogalmazott Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő.

A szocialisták szerint az ügyészségnek nemcsak a döntése, hanem az érvelése is felháborító. „Polt-féle ügyészség szerint a Fidesz csalhat. Máshogy nem tudom értékelni azt, hogy valóságos nyomozási cselekményt az ügyészség nem végzett, tulajdonképpen azt mondták, hogy a sajtóhírek nem elég megalapozottak számukra ahhoz, hogy valóságos nyomozást folytassanak, vagyis elutasították a feljelentésünket. Azt írja az ügyészség, hogy tulajdonképpen a Fidesz bírsága, amit be kellett volna fizetni a költségvetésbe, ennek a be nem fizetésével nem keletkezett kár” – fogalmazott Nyakó István. Az MSZP kommunikációs igazgatója szerint „ha és amennyiben valóságos nyomozás indul, akkor kiderül, hogy a Fidesz a választási csalást elkövette, a 2010-ben megalakult kormány illegitim, a 2010-ben megalakult kétharmados Fidesz-parlament minden döntése alaptörvényestől illegitim és semmis”.

„Fidesz–katonák”

A DK szerint azokat a szerveket, amelyek a hatalmat ellenőrizhetnék, jól fizetett pártkatonák vezetik. A kampánypénzek elszámolását végző Állami Számvevőszék élére 2010. július 5-ei hatállyal választotta meg Domokos Lászlót, aki korábban a többi között a Fidesz gazdasági kabinetjét is vezette. „Polt Pétertől nem várhatunk többet, ő eddig is a Fidesz katonája volt, és kiszolgálta őket. Ugyan ezt megtehetné az Állami Számvevőszék, de Domonkos úrtól sem várhatunk sokkal jobb álláspontot, és még folytathatnánk azok sorát, ahol egyébként Fidesz-katonák csak arra figyelnek, hogy Orbán Viktor mit vár el tőlük. Ha jó sok fizetést kapnak, és mint legutóbb hallottuk, jó sok prémiumot is kapnak hozzá, akkor egyébként azt teszik, ami a Fidesznek az érdeke” – nyilatkozta Varju László.

A Jobbik szerint ma Magyarországon nem lepődik meg senki a hasonló döntéseken. „Ami számomra sokkal ijesztőbb a bíróság, ügyészség, egyebek működésén túl az az, hogy a magyar emberek ezt kezdik megszokni és beárazni, és ez az igazi veszély. Én nem szeretném, hogy a magyar emberek ezt megszokják, elfogadják és úgy gondolják, hogy bármiféle hatalom van odafönt, az mindenképpen ilyen lesz, mert ez nem igaz. A helyzet az, hogy megfelelő társadalmi kontroll mellett ezeknek a folyamatoknak elejét lehetne venni, és a bűnözőket börtönbe lehetne juttatni” – emelte ki Z. Kárpád Dániel országgyűlési képviselő.

A Hír TV irattárában egyébként továbbra sincs nyoma annak, hogy 2010-ben a csatorna akkori vezetése kiszámlázta volna a Fidesznek a párt plakátkampányának költségeit.

A költségek kétharmadának nyoma veszett

Ismeretes, a Hír TV augusztus elején feljelentést tett a társaság korábbi cégvezetői, köztük Liszkay Gábor ellen, mivel nincs nyoma, hogy számlázták volna a Fidesz 2010-es plakátjait. Liszkay egyébként jelenleg a Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó Mediaworksöt vezeti.

Puskár Anett, a plakáthelyeket kiadó Mahir Cityposter Kft. tanácsadója akkor azt ismertette: annak idején a Fidesz a listaáron milliárdokat érő plakátkampányát a Mahir rendkívül alacsony, bruttó 98 millió forintos áron bonyolította le. „A Hír TV Zrt. ügynökségként a Mahir Citypostert bízta meg a Fidesz közterületi kampányának lebonyolításával, de most nagyon úgy tűnik, hogy a 2010-es kampányban semmilyen közterületi költést nem számlázott tovább a Fidesznek” – mondta Puskár Anett.

A Fidesz a számvevőszéknek küldött elszámolásában viszont már csak kevesebb mint 36 millió forintot tüntetett fel, vagyis a költség kétharmadának, 63 millió forintnak nyoma veszett. Simicska Lajos a 24.hu-nak azt mondta, hogy ő annak idején nem volt többségi tulajdonos a társaságban, így felelőssége sincs abban, hogy a Fidesznek nem számláztak.

A Fidesz hírhamisításnak tartja a 24.hu cikkét. A kormánypárt szerint minden választási kampányban a törvényeknek megfelelően jártak el, és megismétlik, hogy ezt az Állami Számvevőszék is így találta. A cikket a Jobbik elterelő akciójának nevezik. Közleményükben egyébként a 24.hu-t a Simicska-cégek közé sorolják, pedig a portál nem tartozik a nagyvállalkozó érdekeltségei közé.

Bizottsággal vizsgáltatnák a kampányt

Parlamenti bizottsággal vizsgáltatná ki a Jobbik a Fidesz 2010-es választási kampányát. A Jobbik szerint meg kell vizsgálni, hogy mennyit csalt a Fidesz, emiatt mekkora kár érte az adófizetőket, és tisztázni kell azt is, hogy a bűncselekmény gyanúját felvető esetek mennyiben befolyásolták a 2010-es választás eredményét. „Hogy kiderüljön az igazság, parlamenti vizsgálóbizottság felállítását fogom kezdeményezni annak érdekében, hogy föltárjuk a Fidesz 2010-es választási kampányának minden bűncselekménygyanús esetét, minden visszaélését és minden következményét” – jelentette be Volner János frakcióvezető.

Orbán nem mondott igazat?

„A Fidesz egy olyan párt, amely betartja a pártokra vonatkozó törvényeket, a gazdálkodásában is. Az összes ilyen megrendelést jogilag meghatározott formában kell teljesíteni és rögzíteni. Mi ezt megtettük, az Állami Számvevőszék pedig minden évben ellenőrizte a gazdálkodásunkat, tudtommal kifogást egyszer sem emelt. Nemcsak a 2010-es évek után, hanem az ezt megelőző években, tehát még a szocialisták időszakában sem. Úgyhogy mi büszkék vagyunk rá, hogy a mi gazdálkodásunk mindig is transzparens volt és jogilag hibátlan” – így nyilatkozott Orbán Viktor Brüsszelben, amikor a Hír TV arról kérdezte, hogy 2010-ben a Fidesz kapott-e kedvezményt, amikor hirdetési felületeket vásárolt a választási plakátjainak és politikai reklámjainak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!