2017. december 16.,
szombat, Etelka, Aletta napja

Az Emmi tagadja, hogy korlátozná az ételosztást

Hír TV

2017. november 28., kedd 20:32, frissítve: szerda 09:14

Tagadja az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy rendelettel korlátozná az ételosztást. A tárca azt írta közleményében, hogy a rászorulók támogatására tízmilliárdokkal szánnak több pénzt, mint eddig. Arra a minisztérium nem tért ki, hogy civil szervezetek vagy pártok a jövőben is oszthatnak-e meleg ételt.

Ételt osztottak kedden a Városligetben. A kezdés előtt egy órával már tucatnyian várakoztak. Mire elkezdődött az ételosztás, tömött sor kígyózott. A többség helyben elfogyasztotta az ebédet, majd gyümölcsöt, kenyeret és tartós élelmiszert csomagolt el, hogy otthon is legyen mit ennie.

– Mindennap itt tetszik lenni?
– Igen. Hát kivéve szombat-vasárnap, mert akkor nincs.
– Sokan szoktak ilyenkor ételre várni?
– Sokan. Egyre többen. Elég szomorú ez a mai világban. Pedig én itt dolgozom a toalettben, azt üzemeltetjük, de hát sajnos kevés a pénz – mesélte Váczi Jánosné.

Az Ételt az Életért Egyesület húsz éve szervez ételosztást. „A változás, amit érzékelünk, a sorba állók összetételében érzékelhető, hiszen kezdetben inkább hajléktalan emberek álltak sorba, most viszont már sokszor családok, munkát kereső emberek, kisnyugdíjasok is jönnek. Ami szomorú jelenség” – mondta Szilaj Péterné, az alapítvány szóvivője.

Ételosztást bárki szervezhet, ha megszerezte az előírt hatósági engedélyeket, az önkormányzattól pedig a területfoglalási engedélyt. A debreceni közgyűlés múlt héten úgy döntött, hogy az ételosztóktól területfoglalási díjat kér. A Népszava értesülése szerint a kormány a jövőben csak állami, önkormányzati és egyházi szervezeteknek engedné közterületen az ételosztást. Civileknek és pártoknak nem.

„A szegénység nem attól fog eltűnni, hogy eltüntetjük az utcákról a látványát. A Fidesz azt gondolja, ha nincsenek hosszú sorok, amelyek azért kígyóznak, hogy egy falat meleg ételhez jussanak, akkor az emberek nem fogják tudni, hogy körülöttük milliónyian szegénységben élnek, és komoly nehézséget okoz a hó végén kifizetni a számlákat és bevásárolni a vacsoraasztalra” – mondta Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője.

Az illetékes államtitkárt egy jótékonysági adventi vásár beharangozó sajtótájékoztatóján kérdeztük volna a Népszava értesüléséről.

– Az Emberi Erőforrások Minisztériuma most szabályozná az ételosztás rendjét, amelyből a civil szervezeteket, illetve a nem egyházként működőket kizárná. Elmondaná, államtitkár úr, hogy mi a célja a szabályozásnak?

– A sajtótájékoztatót megtartottuk, sajnálom, hogy a Hír TV időben nem tud ideérni. Ennek a témája pedig teljesen más, amit ön kérdezett. Köszönöm szépen a kérdését – hárított Soltész Miklós.

A minisztérium később közleményt adott ki. A tárca azt írta: „tévesek azok a sajtóértesülések, amelyek szerint az Emmi rendelettel szigorítaná az ételosztások jogi szabályozását”. Azt nem cáfolták, hogy volt ilyen tervezet.