Alföldi: A pofázáson kívül kell valami mást csinálni?

„Mondjuk szépen, véget ért a szerződésed, mondjuk nem szépen: elzavarnak. Tehát, hogy megszűnik valami fontos neked. Talán a legfontosabb. Megszűnik egy műsor. (...) Az nagyon erős visszaigazolás vagy bizonyíték, hogy amiről én úgy gondolom, hogy jól csináltam, azt mások is úgy gondolják, hogy jól csináltam. Én is ezért vagyok most itt. Nem a te két szép szemedért, hanem az ügyért” – ezzel magyarázta Alföldi Róbert azt, hogy eddig miért nem, és most miért mondott mégis igent Alinda meghívására.

A színész-rendező átvette Veiszer Alinda szerepét: így a rendhagyó adásban most Alinda válaszait láthatták a nézők. Alföldi első sorban arra volt kíváncsi, mit érez most a műsorvezető, akinek három év után szűnik meg a műsora.

- Te gyászolsz most?

- Még nem. De fogok. (…) Én elgyászolok mindent. Aztán az a kérdés, hogy hogy. (…) De azt nem tudnám megmondani, hogy ugyanaz-e a gyászmunka, mint amikor tényleg elveszítesz valakit és akkor annak megvannak a fázisai.

- Olvastam veled egy interjút, ami körülbelül ezt kérdezte, és ugyanazt válaszoltad, amit én pár éve (ugye én pár éve vezettem egy ilyen állami vállalatot), hogy nagyon erősen, nagyon energikusan, nagyon fényesen az jött ki a mondatból, hogy ez a három év ez nagyon jó volt. Tehát az maradt-e erősebben meg benned, hogy igen, valami fontosat csináltam, valami olyasmit csináltam, ami nekem nagyon fontos, és én ezt viszem magammal.

- Igen ez így van, jól vetted. Tehát, amikor az van, hogy kényszerűen valahogy az a kérdés, hogy ugye csalódott vagy? Ugye fáj? Ugye kitoltak veled? Tudod, ami egy ilyen elbocsájtásnál azért fel szokott merülni, akkor mindig azt mondom, hogy nyilván mindez van, meg persze fáj – ezt önként az ember nem szívesen adná fel -, de összességében mégiscsak arra koncentrálok, hogy ez a három év szuper volt. És azért volt szuper, mert nagyon sok évvel ezelőtt, amikor elkezdtem, azt gondoltam, hogy az nagyon fontos lenne, hogy a kultúrára essen legalább akkora fény, mint amekkora a politikára. Hogy lépten-nyomon mindenki ért hozzá, hogy minden politikai botrány mg van csámcsogva. (…) Ez baj. És tök jó lenne, hogyha úgy beszélgetnénk időnként előadásról, emberről, könyvről, bármiről, hogy az a része. Hogyha a kultúráról úgy tudnánk beszélni, mint egy ilyen kulturális közélet, és igenis pont akkora indulatokat képes felkorbácsolni, mint a politika.

Alföldi erre reagálva elmondta: a kultúra – szerinte – mint fogalom mindent lefed, így egy politikus megnyilvánulása is a kultúra része – kéne, hogy legyen.

Nem kötünk kompromisszumot

Veiszer Alinda elmondása szerint győztesként, önazonosként került ki az elmúlt három évből, ezért pozitívan tekint előre, és ez viszi tovább a műsor végeztével.

– Nem kötünk kompromisszumot. Tehát, amíg helyzetben vagy, nem kötsz olyan kompromisszumot, ami miatt fenntarthatod a pozíciódat, de nem értesz vele egyet. Ez nagyon-nagyon alapvető. Hogy nem kötünk olyan kompromisszumot műsorkészítőként, rendezőként, igazgatóként, amit aztán szégyellek. Ez segít.

– Hogy győztesként kerülsz ki?

– Igen. Önazonosként. Hogy nincs olyan pillanata, amire azt mondanám, hogy én akkor, ott föladtam az elveimet. Lehet, hogy van olyan pillanat, amire azt mondom, hogy nem sikerült jól megoldani, de olyan nincs, amiből azt érzem, hogy úgy állok föl belőle, hogy feladtam valamit.

– De mégiscsak ragaszkodsz az elveidhez, aztán elvesztesz valami fontosat.

– Igen, egy idő után. Egy csomó ideig meg nem. Amikor elveszted, akkor is maradnak veled az elveid, jönnek vele tovább. Szerintem így van, nem? Csak az a lényeg, hogy… Bármi áron nem kell. Azt hiszem ez a dolog lényege. És nem volt bármi ár. És ez fontos. Hogy itt tényleg azok és azt mondhatták el, akiket mi meghívtunk, mert fontosnak tartottunk, és arról beszélhettek, amit ők fontosnak tartottak, a kérdésekre szabadon válaszolhattak.

Szerinted mindenkinek vannak elvei?

Alföldi Róbert ezután azt boncolgatta: valós-e tevékenységük, mint a közéleti szereplőknek. A rendező saját kérdésére válaszolva azt mondta, csak olyan emberekkel beszélget, akik vele egyformán látják a világot, előadásai pedig inkább azokat szólítják meg, akik alapból is hasonlóan látják a világot.

V.A.: Úgy érzed, hogy az előadások, amiket csinálsz, azok elszállnak a levegőbe?

A.R.: Nem. Azt nem mondtam, hogy elszállnak a levegőbe. Erősítik azokat, akik körülbelül ugyanazt gondolják a világról, mint én. Bármennyire is kommunikációból élünk te is, meg én is, mégis az a valós kommunikáció, ami valóban arról szól, hogy vállalva azt, hogy nem azt gondolom, te nem azt gondolod, hogy esetleg indulatot, érzelmet is vállalok, hogy ezek a kommunikációk megtörténnek, illetve van-e egyáltalán manapság erre lehetőség, hogy megtörténjen? Ez nekem nagyon nagy kérdés.

V.A.: Nincs rá válasz. Egy olyan válaszom van, hogy lehet esetleg egyszerűbben beszélni, több emberhez eljutni ezzel. Például nem a „körúton belüli dolgokról” beszélni, hanem lehet, hogy egy kicsit engedni kell a csábításnak, hogy az ember egyszerűbb legyen, hogy egy kicsit bulvárabb legyen.

A.R.: És akkor mi van az elveiddel?

V.A.: Azt még nem tudom, hogy össze lehet-e egyeztetni, de meg kéne próbálni.

A.R.: Ez úgy van, hogy az embernek vannak elvei, és akkor próbálja azokat ide-oda csúsztatni, gyúrni?

V.A.: Nem csúsztatni. megtalálni azt a formát, amiben azok még elvek tudnak maradni, de mégiscsak egy nagyobb közönséget megszólítani.

A.R.: Szerinted mindenkinek vannak elvei?

V.A.: Nem.

Csináljunk pártot!

A jövőt tekintve Alinda elárulta: bár eddig mindig elhessegette a gondolatot, de elgondolkozott már azon, hogy politizáljon, azonban ez nagyon bizonytalan és egyébként sincs olyan párt ma Magyarországon, amihez csatlakozna.

V.A.: Csinálunk pártot?

A.R.: én gondolkoztam már rajta.

V.A.: És te honnan indítanád: vidékről vagy Pestről?

A.R.: Vidékről.

V.A.: Szerintem is csak onnan érdemes.

A.R.: A pofázáson kívül kell valami mást csinálni?

V.A.: Pontosan. Valódi arcokat, programot letenni, amikor nem bújhatsz el semmi mögé.