2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A NAV nyomozói őrizetbe vették Czeglédy Csabát

Hír TV

2018. március 2., péntek 22:30, frissítve: szombat 09:45

Egy három évvel ezelőtti, gazdasági jellegű bűncselekmény miatt vehették tegnap este ismét őrizetbe Czeglédy Csabát a NAV nyomozói - tudta meg a Hír TV a független országgyűlési képviselő-jelölt ügyvédjétől.

Czeglédy egy vacsoráról ment haza szombathelyi otthonába, ahol már várták a nyomozók. A politikus csütörtökön szabadult az előzetes letartóztatásból, miután hivatalosan is Vas megye 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje lett, és ezzel mentelmi jogot szerzett. Ezt a Nemzeti Választási Bizottság a volt fideszes legfőbb ügyész indítványára péntek délután függesztette fel. Ipkovich György az újabb eljárást a magyar jogállamiság szégyenének tartja.

„Ma lesz a kihallgatása egy 2015-ös cselekmény miatt Szegeden. Szegény ügyészségnek most jutott eszébe, hogy elfelejtett három éve megkérdezni tőle valamit, és hétfőn lesz az előzetessel kapcsolatos tárgyalása. Ahogy én tudom, találtak valami olyan ügyet, ahol egy engedményezés történt, és az ügyészség szerint ez nem volt törvényes, és ez további bűncselekmények gyanúját alapozza meg. Ezt azért leszögezném, egy olyan ügyben, ahol az első 10 percben az összes adat rendelkezésére állt a hatóságnak. A köteles beszédet, a kábítószer-balhét, meg egyebeket azt mind ő derítette fel a Fidesz tekintetében, és ha a Csaba olyat mond, hogy az ő kezébe ilyenek vannak, akkor nagy valószínűséggel vannak, tehát a gyors előzetes letartóztatása, a gyors fogva tartás az nem lehet véletlen, a hatalom meg van ijedve” – tájékoztatta a Hír TV-t Czeglédy Csaba ügyvédje.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!