– Szerkesztőségünk volt az egyik azok közül, melyek azonnal érzékenyen reagáltak az 1956-os események fájdalmas orosz félreértelmezésére. Ha jól emlékszünk, valami olyasmit kérdeztünk, akkor, hogy „miért kellett egy ilyen sértéssel megalázni Magyarországot”. Valójában mi történt? Hogyan lett az ’56-os forradalom náci felkelés az orosz tankönyvekben?
– Nem titok, hogy a két nép közös történelmében vannak összetett kérdések, amelyek folyamatos figyelmet és kiegyensúlyozott hozzáállást igényelnek. Ezek nem tegnap keletkeztek, és nem oldhatók meg egyik napról a másikra. Az ilyen ügyeknél az a fontos, hogy miként közelítsük meg őket. Ennek a megközelítésnek, véleményem szerint, legalább a következő elemeket kell magában foglalnia: először is, a múltbéli eseményeket lehetetlen mai szemszögből megítélni úgy, hogy a történelmi kontextust és az akkori viszonyokat figyelmen kívül hagyjuk. Épp ezért nagyon fontos, hogy szakmai diskurzust folytassunk történész szakértők és olyanok bevonásával, akik szemtanúi voltak a történelmi eseményeknek. Másodszor pedig, politikai akaratra van szükség annak felismeréséhez, hogy bizonyos döntések hibásak voltak, és hogy továbblépjünk az országközi kapcsolatok elmélyítésében. Végezetül kiemelném, hogy rendkívül rövidlátó dolog a múlt tragikus eseményeit arra használni, hogy a jelenlegi valós helyzetből, opportunistaként, politikai hasznot húzzunk. Különösen szerencsétlen, ha ezt egy külső, harmadik fél teszi. Az 1956-os eseménysorozat kétségtelenül a közös történelmünk komplex, összetett kérdéseinek egyike, amelyek aprólékos, megfontolt hozzáállást igényelnek. Szeretném biztosítani önöket, hogy a modern Oroszország tiszteletben tartja a magyar nép történelmi emlékeit, és mindig arra törekszik, hogy pontosan a fent vázolt hozzáállást kövesse. 1992 novemberében Jelcin elnök budapesti látogatása során nyilvánosan is beszélt erről a kérdésről. Akkor, mintegy szimbolikusan, a magyar fél rendelkezésére bocsátotta az 1956-os eseményekről szóló archív dokumentumokat, és
hibának ismerte el a régi szovjet vezetés tetteit.
Később, 2006-ban Putyin elnök Budapesten megjegyezte, hogy
a múlt minden problémája ellenére, amelyhez kétségtelenül hozzátartozik 1956, a jövőre kell gondolni és fejleszteni kell a kétoldalú kapcsolatainkat, együttműködésünket.
Tavaly a Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén Putyin elnök megismételte, hogy Oroszország már régóta hibának ismerte el a Szovjetunió politikájának ezt a részét, és hangsúlyozta, hogy „a külpolitika területén nem lehet olyat tenni, ami egyértelműen ellentétes más nemzetek érdekeivel”. Később, októberben, megismételte korábbi kijelentéseit, megjegyezve, hogy Magyarországon akkoriban komoly belső tiltakozások voltak, ugyanakkor rámutatott a nyugati országok szerepére is a magyar társadalom problémáinak továbbszításában.
Politikai szempontból tehát ezt a témát lezártnak tekintjük.
Ami az 1956-os felkelés történelmi kontextusban történő értékelését illeti, e célra működik egy megfelelő kétoldalú bizottság, amely – szükség esetén – újrakezdheti tevékenységét. Egy ilyen szakszerű és felelősségteljes beszélgetés, többek közt, lehetővé tenné annak történelem opportunista módon történő átírásának kizárását, a kényelmetlen tényeket elhagyását, valamint az aktív résztvevők szerepének elhallgatását. Az 1956-os magyarországi események bemutatása során természetesen nem lehet megkerülni az új orosz történelemtankönyv témáját. Egyértelműen kijelenthetem, hogy
a tankönyv szerzői nem akarták vagy akarják megsérteni Magyarországot.
Sajnos a tankönyvről szóló hír
egy elfogult hírügynökségtől és szándékosan torzított formában jutott el a magyar médiához,
és valószínűleg ezért váltott ki olyan reakciót, amit nem érdemelt volna meg. A nagykövetség jelenleg rendelkezésre álló információi szerint azonban a szerzőpáros figyelembe vette, hogy a könyv tartalma milyen vitát váltott ki a magyar társadalomban, és már tervezik, hogy némileg módosítják a szöveget.
Fotó: Sztanyiszlavov Jevgenyij Arnoldovics, az Orosz Föderáció Budapesti nagykövete (Fotó: Mirkó István)
