Háromnapos maratoni tárgyalássorozat után a 28 tagállam állam és kormányfői végül megegyeztek az unió legfontosabb intézményeinek vezetőiről. Az Európai Tanács elnöki posztjának várományosa a belga miniszterelnök, Charles Michel, a külügyminiszteri posztra a spanyol Josep Borrelt, az Európai Központi Bank vezetőjeként Christine Lagarde-ot, a legfontosabb, az Európai Bizottság élére pedig Ursula von der Leyent jelölték. A német védelmi minisztert főként a V4 országok támogatták, de melléjük állt Olaszország és két balti állam is.
Orbán Viktor úgy nyilatkozott:
„Volt két olyan jelölt, amelyek Magyarország számára egyértelműen több mint rosszak lettek volna, hiszen korábban már bizonyítékát adták annak, hogy nem tisztelik Magyarországot és nem tisztelik a magyarokat. Ezt sikerült megakadályoznunk, ez a jó hír. És egy hétgyerekes német családanyát választottunk meg a bizottság élére. Ez már önmagában sokat elárul arról, hogy fordulat várható Európában.''
„Ami a legérdekesebb volt, hogy az úgynevezett ’spitzenkandidat rendszer’ megbukott, és ez milyen elképesztően gyorsan végbement. Ez várható volt. Már az előzményekből lehetett látni, hogy az egész egy hamvában holt rendszer”
– vélekedett Ferencz Orsolya.
„Én csak annyit tennék hozzá, hogy Ursula von der Leyen megválasztása jó Magyarországnak és jó a Közép-Európai országoknak. Ráadásul a Fidesznek minden bizottságba sikerült egy-egy emberét betennie, tehát érdekérvényesítés szempontjából is jó. Felejtsük el, hogy az Európai Unióban bájos összehajolás van. Ez nem igaz. Most volt egyértelmű mindenki számára, hogy nagyon kemény érdekek ütköztek”
– tette hozzá Simon János. A szakember megjegyezte, hogy nagyon jól taktikázott Orbán Viktor.
A magyar diplomáciának hosszú ideje nem volt ilyen sikere, mint amit most produkált
– húzta alá a politológus.
„Ez a ’mag-Európa’ meccse volt, csak azzal a különbséggel, hiába mondják, hogy Tusk Európa Tanácsi elnök volt, legyünk őszinték: az öt évvel ezelőtti játszmából mi teljesen kimaradtunk. Egyetlenegy dologgal hívtuk fel magunkra a figyelmet, hogy Michel Bernier-t támogatta a Fidesz és nem Jean-Claude Junckert. De amíg nem voltak a V4-ek, addig nem tudott ez a régió ebben ilyen aktívan jelen lenni ebben a meccsben”
– fogalmazott ifj. Lomniczi Zoltán, aki szerint a legtöbb német lap Orbán és Macron győzelmének tudta be a brüsszeli választások végkimenetelét.
Az adás folytatásában szó esett róla, hogy darabjaira hullhat a szocialista párt, legalábbis Szanyi Tibor már ezen dolgozik. A szocialista politikus nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy később párttá alakuljon az általa életre hívott tömörülés. A korábbi EP-képviselő kijelentette: nem ért fülig a szája, amiért nem lehetett ott az európai parlament alakuló ülésén.
Továbbá véleményezték a vendégek a hírt, miszerint politikai döntés született a Sea Watch 3 civilhajó kapitányának ügyében. Karola Raketét múlt szombaton vették őrizetbe az olasz hatóságok, mert Róma tiltása ellenére több mint 50 menekülttel kötött ki Lampedusa szigetén. Az olasz bíróság azonban kedd este szabadlábra helyezte a német állampolgárságú kapitányt.
Hír TV