2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Ők állnak Magyar Péter mellett + videó

Pár nappal Magyar Péter március 15-ei zászlóbontása után sem csitulnak az új szereplő körüli indulatok. Magyar naponta többször oszt meg indulatos bejegyzéseket közösségi felületén és kezd körvonalazódni az is, hogy kik állnak mellette támogatóként.

  • Ők állnak Magyar Péter mellett + videó

Varga Judit volt férje a nemzeti ünnepen a Magyar Nemzet stábjának még úgy fogalmazott „nem lehet tudni”, hogy kik azok a vállalkozók , akik segítenek neki. Mára azonban kiderült, hogy mecénásai között lehet Barlay Kristóf is, aki a rendezvény előtt osztott meg közös videót Magyar Péterrel. Barlay a többi között jacht és vitorlás hajó kölcsönzőt, sífelszerelés boltot és egy rendezvényszervező céget is üzemeltet. 

Magát a közösségi felületeken életművészként definiálja és gyakran oszt meg olyan fotókat, amelyeken egy jachttal vagy drága autóval pózol. 

De a napokban látott napvilágot az is, hogy Magyar Péter ügyvédje nem más, mint a Medgyessy Péter vezette kormányzat egykori igazságügyi minisztere Bárándy Péter. Legutóbb pedig Magyart a volt szocialista botránypolitikus Szabó Bálint kísérte el az ATV-be.

A teljes cikket IDE kattintva érheti el. 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!