2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Lendvai is részt vett Medgyessy megbuktatásában

Személyesen vett részt Medgyessy Péter lemondatásában – erről is ír új könyvében Lendvai Ildikó. Az MSZP volt elnöke Herényi Károllyal közösen jelentette meg anekdotákból álló művét.

Ebben leírja: 2004-ben az akkori házelnök, Szili Katalin szobájában döntötték el Kovács László pártelnökkel és Kiss Péter kancelláriaminiszterrel, hogy hagyják megbukni Medgyessy Pétert. Úgy látták, csak így védhetik meg az akkori MSZP–SZDSZ-koalíciót és a baloldali a kormányt. A kérdésről – Lendvai elmondása szerint – szavazást is tartottak. Medgyessy Péter 2004-es bukásához az vezetett, hogy le akarta váltani az akkori gazdasági minisztert, az SZDSZ-es Csillag Istvánt. Válaszul a koalíciós partner megvonta a bizalmat a kormányfőtől, aki a közelgő bizalmatlansági indítvány elől a lemondásba menekült.

„Mi akkor összeültünk négyen, a négyek bandája Szili Kati szobájában megbeszélni, hogy akkor most mi a fene legyen. Akkor már így látszott, hogy ebből így nagyon már nem lehet kijönni. A kérdés úgy hangzott számomra biztosan, nyilván a többiek számára is, miniszterelnök vagy koalíció. Én személyesen a koalíciót választottam. Tehát részem volt abban, hogy Péter végül lemondott. Nyilván azért mondott le, mert látta, hogy már mi sem vagyunk a háta mögött” – mondta az MSZP egykori elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Nem blokkolták az internetet Magyar Péter rendezvényén - közölte a rendőrség. Azt is hozzátették: a politikus által közzétett fotókon nem egy internet korlátozására alkalmas eszköz látható, hanem egy szolgálati rádiókészülék.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!