2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Bűncselekményt követhetett el Semjén

2017. május 5., péntek 11:21, frissítve: péntek 13:22

Közokirat-hamisítást követhetett el Semjén Zsolt a CEU-törvényhez benyújtott módosító javaslattal – állítja Lattmann Tamás.

A nemzetközi jogász erről az Átlátszónak beszélt.

A miniszterelnök-helyettes azt szerette volna elérni, hogy a parlament sürgősséggel tárgyalja a javaslatot. Ehhez április 3-án indítványt nyújtott be Kövér László házelnöknek budapesti szignóval. Csakhogy ezen a napon Semjén Zsolt Teheránban, Irán fővárosában tárgyalt az atomreaktor építéséről. A Btk. szerint a közokirat-hamisítás bűncselekmény, és hivatalos személy elkövető esetében 1 és 5 év közötti szabadságvesztéssel jár.

„Nem azt állítom, hogy Semjén Zsolt az, aki közokirat-hamisítást követett el, azt állítom, amire viszont bizonyíték is van, hogy az az okirat, amivel kérte ő mint előterjesztő, a sürgősségi eljárás megindítását a házelnöktől, az a dokumentum valótlan adatokat tartalmaz. Ami azt jelenti a legfinomabb megfogalmazással is, hogy maga a sürgősségi eljárás egy valótlanságokat tartalmazó okiraton indult, ami azt jelenti, hogy érvénytelen, ennek következtében az érvénytelen eljárás során elfogadott jogszabály is logikusan érvénytelennek kell, hogy minősüljön” – mondta el Lattmann.

A miniszterelnökség közleménye szerint semmilyen szabály nem zárja ki, hogy egy aláírt dokumentumot egy későbbi napon keltezzék és nyújtsák be. A közlemény szerint az ügyiratot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes 2017. március 31-én írta alá Budapesten, vagyis mielőtt külföldre utazott. Az ügyirat kelteként azonban április 3-át, a benyújtás napját jelölték meg.

Alkotmányellenes?

Április 10-én írta alá Áder a CEU-ellenes törvényt, ezzel pedig tüntetések sorozatát indította el. A köztársasági elnök ezt azzal indokolta, hogy a felsőoktatási törvény módosítása nem ütközik sem az alaptörvénybe, sem pedig uniós jogokba.

A lex CEU alkotmányellenes lenne, de ha be is vezetik, a CEU ellen nem lehetne alkalmazni alkotmányos módon – ezt mondta a Hír TV Online-nak Zentai Ágnes volt jogász, egyetemi tanár. A törvény hatálybalépése ráadásul a további magyar–amerikai felsőoktatási együttműködést is gátolná, hiszen a CEU-hoz hasonló amerikai egyetemek valójában államszerződés keretében sem oktathatnának Magyarországon.

Figyelmeztetés

Figyelmeztető levelet küldött az Európai Bizottság Magyarországnak a felsőoktatási törvény miatt. A testület szerint uniós jogot sért a jogszabály, mert korlátozza a szabad szolgáltatásnyújtás elvét.

Betelt a pohár

Megelégelte az Európai Néppárt vezetése, hogy az egyik tagja, nevezetesen a Fidesz az Európai Unió ellen hergeli a magyarokat. Orbán Viktornak a néppárt vezetői Brüsszelben megmondták, hogy a nemzeti konzultációval betelt a pohár, a további uszítást nem tűrik. A magyar kormányfőt és a Fideszt arra kérték, hogy hajtsa végre az Európai Bizottság elvárásait – például a Közép-európai Egyetem ügyében. A néppárt közlése szerint Orbán Viktor ezt meg is ígérte. Ám ezt a miniszterelnök nem erősítette meg, amikor magyar újságíróknak nyilatkozott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!