2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Eljárást indít Brüsszel a lex CEU miatt

2017. április 26., szerda 13:27, frissítve: szerda 16:22

Figyelmeztető levelet küld a Európai Bizottság Magyarországnak a felsőoktatási törvény miatt. A testület szerint uniós jogot sért a jogszabály, mert korlátozza a szabad szolgáltatásnyújtás elvét. A civil szervezetekről szóló törvény tervezetével is foglalkozik a bizottság, és a menekültügy kapcsán is folynak az egyeztetések – eljárás egyelőre egyik kapcsán sem indul.

Az eljárás részleteit az alapjogok betartásáért felelős alelnök, Frans Timmermans ismerteti a délutáni, Magyarországi helyzetről szóló vitában. A magyar kormánynak két hónapon belül kell válaszolnia a bizottság aggályaira hivatalos levélben. Ha a törvényen változtatni kell, arra további két hónapja marad a kabinetnek. Amennyiben Orbánék ezt nem teszik meg, akkor az Európai Unió Bíróságára kerül az ügy.

A plenáris ülésen Orbán Viktor is felszólal majd.

A hivatalos levélről a bizottság alelnöke elmondta, elvégeztek egy mélységi, jogi értékelést, s ennek alapján fogalmazták meg a letelepedés és a szolgáltatás szabadságával kapcsolatos kérdéseiket. Valdis Dombrovskis azt is hozzátette, a menekültügy kérdésében további párbeszédeket folytatnak a magyar kormánnyal és a hatóságokkal.

Az EUrologus tudósítása szerint az alelnök azt is ismertette, az EB elkészítette válaszát a nemzeti konzultációra is, amely sok helyen „nem felel meg a valóságnak és félrevezető”, a testület pedig helyre akarja tenni a Fidesz-kormány állításait. Dombrovskis elmondta, a civil szervezetekről szóló törvény tervezetével is foglalkozik a bizottság, mivel az álláspontjuk szerint az a tőke szabad mozgását korlátozza. Eljárás ugyanakkor még nem indul, hiszen a törvényt még nem fogadták el Magyarországon.

Eközben a CEU-ellenes törvény mellett, és ellen is tüntettek a belga fővárosban. Előbbit a Civil Összefogás Fórum tartotta, ám ezt rövid időn beül feloszlatta a belga rendőrség, mert a CÖF-nek nem volt engedélye demonstrálni. A magyar kormányhoz közel álló, önmagát függetlennek tartó civil szervezet „Hajrá Viktor!” és „Stop Soros lobby!” feliratú transzparensekkel tiltakozott. A Hvg.hu értesülései szerint a CÖF vezetősége és a demonstráción részt vevő kormányközeli újságírók is repülőn érkeztek Brüsszelbe. A helyszínen volt többek között Csizmadia László, a CÖF elnöke, illetve Stefka István, a PestSrácok lapigazgatója is.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!