2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Egeresi Zoltán: Többségben vannak akik elítélik a török beavatkozást

A Hír TV Magyarország élőben című műsorában, Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Törökország kutatója elemzi a kialakult török helyzetet.

  • Egeresi Zoltán: Többségben vannak akik elítélik a török beavatkozást

A török hadsereg gyakorlatilag rárontott a védtelenül maradt szíriai kurdokra, városok állnak romokban, gyilkolnak a rakéták, egy kilenc hónapos csecsemő is az áldozatok között van, civilek ezrei menekülnek és Erdogan elnök ma azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy a 3,5 millió szír menekültet ráengedi Európára, akkor, ha megszállásnak nevezik a hadműveletet – ismertette az eseményeket Velkovics Vilmos, műsorvezető.

A hivatalos török magyarázat szerint csak területeket szabadítanak fel a 3,5 millió menekült visszatelepítésére, azonban inkább úgy látszik, hogy háborút indítottak. A szakértő elmondta az igazság a kettő között van, a török fél évek óta hangsúlyozza azt, hogy a szomszédságban lévő területen a kurd önszerveződés, autonómia gyakorlatilag egy terrorállam létrehozásához vezet, Amennyiben a  kurdisztáni munkáspártnak a szövetségesei jutnak hatalomra, ami már évtizedek óta az első számú terrorista csoportot jelenti a törökök számára, most ezek ellen lépnek fel. A határon átnyúlva 30 km mélyen és 4-450 km hosszan szeretnék felszabadítani a területet és létrehozni egy pufferzónát és visszatelepíteni a szíriai menekülteket. A helyben élő kurdok és arabok ellenállnak, valamint a nemzetközi közösség jelentős része is elítéli a beavatkozást.

Egeresi Zoltán arra a kérdésre, hogy mennyire kell Erdogan elnök fenyegetésétől tartani, miszerint, ha az Európai Unió megszállásnak minősíti az akciót, akkor 3,5 millió menekültet ereszt Európára elmondta, hogy sok esetben a török elnök erős kijelentései inkább a helyi „fogyasztóknak’’ szólnak és szavazóbázisának egyben tartását szolgálják. Törökország részben pénzre számíthat az Uniótól és politikai támogatásra, ha ezt az aduászt elengedi onnantól nem sok minden marad a kezében, más részt pedig hiába politikailag most úgy tűnik előnyösebb helyzetben van Törökország, gazdaságilag nagyban függ az Európai Uniótól, kereskedelmének legalább 50 százaléka uniós országok közt zajlik. 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!