2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Színes

Boldog születésnapot kívánt Donald Trump Kim Dzsong Unnak

Boldog születésnapot kívánt a héten Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek - mondta el újságíróknak pénteken a dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

  • Boldog születésnapot kívánt Donald Trump Kim Dzsong Unnak

Csung Jui Jong a héten Washingtonban éppen Kim Dzsong Un születésnapján találkozott Trumppal, aki emlékezett az évfordulóra, és azt kérte a szöuli tanácsadótól: Mun Dzse In dél-koreai államfő tolmácsolja majd születésnapi jókívánságait az észak-koreai vezetőnek.

Csung Jui Jong amerikai útjáról hazatérve elmondta: az üzenetet már továbbították is Észak-Korea felé a megfelelő csatornákon.

Kim Dzsong Un január 8-án született, de nem lehet pontosan tudni, hogy 1982-ben, 1983-ban vagy 1984-ben. A hivatalos közlés szerint 38 éves, 1982-ben született, ami egybeesik a Kim-dinasztiát megalapító Kim Ir Szen születésének hetvenedik, és édesapja Kim Dzsong Il születésének negyvenedik évfordulójával, ám a dél-koreai szakértők szerint a jelenlegi diktátor valójában egy évvel később született. Amerikai szakértők ezt is vitatják, mert úgy vélik, hogy Kim Dzsong Un 1984-es születésű.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

A Szia Komárom a hivatalos Facebook-oldalán számoltak be arról, hogy egy gida szaladgált Észak-Komáromban, a 7-es lakótelepen. Az erről készült videón jól látszik, hogy az állat rémülten rohangált az épületek között.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!