2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Színes

A Föld legalább 100 évig biztonságban van egy veszélyes aszteroidától

A Föld még legalább 100 évig biztosan nem fog összeütközni egy különösen veszélyes aszteroidával - jelentette ki az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a legújabb teleszkópos megfigyelések alapján.

  • A Föld legalább 100 évig biztonságban van egy veszélyes aszteroidától

Az Apophis nevű kisbolygó a következő száz évben három alkalommal is megközelíti a Földet, 2029-ben, 2036-ban és 2068-ban. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy az első két találkozás nem jelent veszélyt bolygónkra, a friss megfigyelések szerint azonban már biztos, hogy a 340 méteres űrszikla 2068-ban sem fog összeütközni a Földdel.

"Egy 2068-as becsapódás nem tartozik többé a lehetőségek közé, és számításaink szerint még legalább 100 évig nem fenyeget ütközés veszélye" - közölte a NASA a hét végén. A friss kutatási eredmények nyomán az űrkutatási hivatal hivatalosan is eltávolította az égitestet a veszélyes aszteroidák listájáról.

Az elsőként 2004-ben észlelt Apophist március folyamán sikerült jobban megfigyelni, amikor a Nap körül keringve aránylag közel, 17 millió kilométerre haladt el a Föld mellett. A kisbolygót közelebbről is szemügyre vehetik a csillagászok 2029. április 13-án, amikor mindössze 32 ezer kilométerre lesz a Földtől.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

A Szia Komárom a hivatalos Facebook-oldalán számoltak be arról, hogy egy gida szaladgált Észak-Komáromban, a 7-es lakótelepen. Az erről készült videón jól látszik, hogy az állat rémülten rohangált az épületek között.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!