2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Színes

A Brexit miatt a jövőben már nem Londonból indul az Orient expressz

A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) következtében a jövőben már nem Londonból indul a világ talán egyik legismertebb vasúti járata, az Orient expressz - közölte a Belmond vasúttársaság szóvivője a The Observer című brit vasárnapi lapnak nyilatkozva.

  • A Brexit miatt a jövőben már nem Londonból indul az Orient expressz

Mint mondta, az Orient expressz - teljes nevén a Venice Simplon-Orient-Express - beszünteti működését Nagy-Britanniában.

"Vállalkozásunkat átalakítjuk 2024-ben, mielőtt további útlevél- és határellenőrzéseket vezetnének be" - ismertette a szóvivő. "El akarjuk kerülni utasaink számára a késlekedések és a lekésett csatlakozások kockázatát a lehető legjobb és legkényelmesebb szolgáltatást nyújtva" - tette hozzá.

A síneken mozgó luxusszálloda, amely Agatha Christie-nek is ihletet adott a Gyilkosság az Orient-expresszen című krimijének megírásához, a 19. század vége óta összekötötte Párizst Isztambullal. Mindazonáltal az évek során az Orient-expressz elnevezést több üzemeltető és vasútvonal is használta. Az 1980-as évek óta az Orient-expresszen utazók Londonból indulva Velencéig juthattak el fényűző körülmények között több ezer angol fontért elkelő jegyárak mellett.

A Brexit nyomán szükségessé váló útlevélellenőrzések miatt Dover kikötőjében órákig tartó dugók alakultak ki a kompkikötőknél, különösen az ünnepnapok és a nyári szabadságok idején. Az európai utazási információs- és engedélyezési rendszer bevezetésével sokan attól tartanak, hogy további ellenőrzések válnak szükségessé, amelyek során az elvileg vízummentességet élvezőknek is kérvényt kell benyújtaniuk, mellékelve biometrikus adataikat. Ez kiterjedne az Orient-expressz utasaira is, akiknek a brit pályaszakaszt követően a La Manche-csatornán való átkeléshez át kell szállniuk egy buszra.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Nem blokkolták az internetet Magyar Péter rendezvényén - közölte a rendőrség. Azt is hozzátették: a politikus által közzétett fotókon nem egy internet korlátozására alkalmas eszköz látható, hanem egy szolgálati rádiókészülék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

A Szia Komárom a hivatalos Facebook-oldalán számoltak be arról, hogy egy gida szaladgált Észak-Komáromban, a 7-es lakótelepen. Az erről készült videón jól látszik, hogy az állat rémülten rohangált az épületek között.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!