2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

Magyar indulók is a rajtvonalhoz álltak a London Maratonon

Londonban 43. alkalommal rendezik meg a várost átszelő maratoni futóversenyt, amelyen a több tízezer amatőr résztvevő mellett a leghíresebb profi atléták is megméretik magukat. A meteorológusok szerint esőre kell számítani, de az időjárás mellett tüntetők is megzavarhatják a versenyt.

  • Magyar indulók is a rajtvonalhoz álltak a London Maratonon

A szervezők környezetvédelmi aktivisták akcióitól tartanak, és mivel a Just Stop Oil nevű szervezet a múlt héten már megzavart egy sportrendezvényt, a szokásosnál is szigorúbb biztonsági intézkedésekre lehet számítani. A maraton röviddel tíz óra előtt a kerekesszékes versenyzőkkel indult, őket követték a profi női futók, majd a férfiak, és végül 11 órakor indulhattak el az amatőrök.

A magyar indulók egy része a szigetországban él, mások erre a versenyre érkeztek Londonba, ahol szombaton egy palacsintaparti keretében találkozhattak egymással. A helyszín a londoni magyar külképviselet volt, de Kumin Ferenc nagykövet nem csak házigazdaként volt jelen – ez a mostani már a második maratonja.

A londoni maraton, mint minden hasonló verseny rengeteg útlezárással jár, és alighogy vége a korlátozásoknak, kezdődnek az újabbak, hiszen jön a következő hatalmas rendezvény: a május 6-i koronázás.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!