2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Balaton retró 10:55

Külföld

Obamán egyre nagyobb a belső politikai nyomás

Republikánus és demokrata képviselők is azt követelik Barack Obamától, hogy bojkottálja a szeptemberi szentpétervári G20-as találkozót a Snowden-ügy miatt. Vlagyimir Putyin több mint egyéves elnöksége óta nem volt amerikai–orosz csúcstalálkozó.

Los Angelesbe érkezik az amerikai elnök, Obama az Egyesült Államok legnézettebb televíziós showműsorába kapott meghívást. Az adásban „hidegháborús mentalitással” vádolta meg Oroszországot Edward Snowden befogadása miatt.

„Kiábrándult voltam, mert nincs ugyan kiadatási szerződés köztünk, de segítenek nekünk az afganisztáni csapataink ellátásában, és ma is támogatnak bennünket a terrorizmus elleni harcban, amire nagyon jó példa a bostoni merénylet után kialakult helyzet. Tehát sok közös ügyünk van. Előfordul azonban, hogy előveszik a hidegháborús gondolkodást. Folyamatosan mondogatom Putyin elnöknek, hogy az már a múlt, nekünk pedig a jövőre kell gondolni, és semmi okunk nincs arra, hogy ne működjünk együtt” – fogalmazott Barack Obama.

A műsorvezető nem kérdezte meg Barack Obamát, hogy a szentpétervári G20-as találkozó után hajlandó-e külön tárgyalni Vlagyimi Putyinnal.

„Obamán óriási és egyre nagyobb a belső politikai nyomás, nemcsak republikánus részről, hanem demokrata részről is – mondta a Hír Televízióban Stier Gábor. – Egyre többen mondják azt az amerikai politikában, hogy meg kéne leckéztetni Putyint és megálljt parancsolni. Ugyanakkor nem nagyon illene Obama konstruktív külpolitikai irányvonalába, hogy plusz egy ilyen feszültséget belekódoljanak az orosz–amerikai kapcsolatokba” – tette hozzá a Magyar Nemzet újságírója.

Washington azt szerette volna elérni, hogy kémkedés vádjával otthon állítsák bíróság elé Edward Snowdent az amerikai lehallgatási program adatainak kiszivárogtatásáért. Oroszország azonban befogadta volna a számítógépes kémkedést elkövető informatikust. Obama egyúttal bírálta azokat az országokat is, amely törvényben tiltották meg az azonos neműek házasságát, amit magánügynek nevezett.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Egyetért az ukrán elnökkel, hogy készen állnak az uniós csatlakozásra?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!