2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Szikla - lángok ölelésében 11:00

Külföld

Bizalmat szavaztak Junckernek és bizottságának

A várakozásoknak megfelelően leszavazta az Európai Parlament a Juncker-bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, így a testület továbbra is hivatalban maradhat.

A strasbourgi ülésen a képviselők közül 461 szavazott az indítvány ellen, és mindössze 101 politikus támogatta azt. A dokumentumot az euroszkeptikus pártok nyújtották be amiatt, hogy Jean-Claude Juncker miniszterelnöksége alatt több száz nagyvállalat használta adóelkerülésre Luxemburgot. A politikus tagadja, hogy törvénytelenséget követett el.

Az indítványt 76 képviselő terjesztette be a nemrég kirobbant luxembourgi adóparadicsommal kapcsolatos botrány miatt. Az euroszkeptikus frakció szélsőjobboldaliakkal kiegészülve javasolta a Juncker vezette testület menesztését, melyről a hétfői vitanap után döntöttek a képviselők. „101 igen szavazat, 461 nem szavazat született, 88-an tartózkodtak, ezzel az indítványt elutasítottuk” – jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

Ettől függetlenül tovább folyik az Európai Bizottság versenypolitikai biztosának vizsgálata, amely azt kívánja feltárni, sértett-e uniós jogot Luxembourg, amikor több száz nagyvállalat számára biztosított máshol megtermelt bevétele után kedvezményes adózási lehetőséget. Ebben az időben Jean-Claude Juncker pénzügyminiszter, illetve miniszterelnök volt a nagyhercegségben, sőt, sokáig mindkét tisztet ellátta. Juncker tagadja, hogy bárkit adóelkerüléshez segített volna, bizottsági elnökként pedig hadat üzent az adóparadicsomoknak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hszi Csin-ping – Egy markáns kínai vezető portréja

Hszi Csin-ping – Egy markáns kínai vezető portréja

Május nyolcadikán immár elnökként érkezett hazánkba Hszi Csin-ping. Arról, hogy hogyan került ebbe a pozícióba Kína vezetője, miképpen él a hatalommal, és mi várható magyarországi látogatása során, Salát Gergely sinológust, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdezte a Mandiner. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!