2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Külföld

A szerb elnök a halálbüntetés visszaállítását kezdeményezi

Lehet, hogy Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök javaslatát, amely szerint vissza kellene állítani a halálbüntetést Szerbiában, az állampolgárok többsége is támogatná egy esetleges népszavazás során, de életbe léptetéséhez alkotmánymódosításra lenne szükség – jelentette ki Ivica Dacic szerb külügyminiszter a Pink Televízióban.

  • A szerb elnök a halálbüntetés visszaállítását kezdeményezi

A szerb elnök szombaton beszélt arról, hogy a legsúlyosabb esetekben ismét be lehetne vezetni az országban a halálbüntetést. Aleksandar Vucic azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy kiderült, a március 26-án, a dél-szerbiai Bor környékéről eltűnt kétéves kislányt a szóbeszédekkel ellentétben nem a szülei adták el, és nem is rabolták el, hanem a helyi vízművek dolgozói elütötték, majd holttestét egy szeméttelepre dobták ki, ahonnan végül eddig ismeretlen helyre szállították.

Az államfő szerint az ilyen bűncselekmények esetében indokolt lenne a halálbüntetés kiszabása.

Ivica Dacic, aki a kisebbik kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke is, úgy vélekedett, hogy "az ilyen szörnyek felett ítélkezni kell (...), az átlagemberek bizonyosan a puszta kezükkel is meg tudnák őket fojtani". Ahhoz viszont, hogy halálra ítéljék őket, alkotmánymódosításra van szükség, ami hosszadalmas folyamat.

A halálbüntetés 1804 és 2002 között szerepelt a kiszabható ítéletek között a szerb büntető törvénykönyvben, ám az utolsó halálos ítéletet 1992. február 14-én hajtották végre. Utoljára 2001-ben született halálbüntetést kiszabó ítélet, ezt azonban később 40 évnyi letöltendő börtönbüntetésre módosították. A halálbüntetést 2002-ben eltörölték, azóta a legsúlyosabb kiszabható ítélet 40 évig terjedő börtönbüntetés.

A büntetésük kétharmadának letelte után, azaz 26 év és 8 hónap börtönbüntetést követően az elítélteknek joguk van kérelmezni a feltételes szabadlábra helyezést, de mivel a büntető törvénykönyv változásai még csak 22 éve léptek életbe, egyelőre nem lehet tudni, hogyan járna el a bíróság a szabadon bocsátási kérelmek ügyében.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit

Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit

Első fokon 13 év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy makói férfit, akinél több tízezer, gyermekekről készült pornográf felvételt találtak, az ügyészség súlyosításért fellebbezett - tájékoztatta csütörtökön a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!