2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Varga Mihály: A költségvetési politika megvédte az eddig elért eredményeit

A kormány kitart a 2,9 százalékos, törvényben rögzített hiánycél mellett és nincs szükség a költségvetés módosítására. Erről a pénzügyminiszter beszélt a költségvetés 2024-es finanszírozási tervét bemutató tájékoztatóján. Ugyanitt, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója elmondta, teljesen új lakossági termékekkel is készülnek piacra lépni jövőre.

  • Varga Mihály: A költségvetési politika megvédte az eddig elért eredményeit

Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója szerint a jövő évi finanszírozási terv kellő rugalmasságot biztosít a várható kockázatok kezelésére. Kurali Zoltán kiemelte, csökkentek a kamatok és a hozamok, a forint árfolyama pedig erősödött a tavalyi évhez képest.

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, hogy a költségvetési politika megvédte az eddig elért eredményeket, előfinanszírozza az uniós projekteket és biztosította az Ukrajnából érkezett menekültekkel és a migrációval kapcsolatos költségek fedezetét.

Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság saját erőből, saját lehetőségeit mozgósítva oldotta meg a finanszírozási feladatokat az elmúlt válságokkal teli időszakban, ellenállóbb a gazdaság a 2008-as válság időszakához képest a nagyobb kihívások ellenére is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!