2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Gazdaság

Palkovics: A sikeres válságkezelés szilárd alap a gazdaság újraindításához

A beruházások ösztönzését és a munkahelyek megtartását középpontba helyező magyar válságkezelés eredményességéről győződhettek meg számos német nagyvállalat képviselői egy hétfői online háttérbeszélgetésen - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

  • Palkovics: A sikeres válságkezelés szilárd alap a gazdaság újraindításához

A közlemény szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bevezető előadásában kifejtette, Magyarország az idei első negyedévben 2020 végéhez viszonyítva a negyedik legnagyobb mértékű GDP-növekedést érte el az Európai Unióban. Az előrejelzések szerint a második negyedév két számjegyű bővülést hozhat, a fellendülés tehát sokkal gyorsabb lehet a vártnál.

Palkovics László elmondta, a vírusválság közel azonos mértékben, mintegy 5 százalékkal vetette vissza tavaly a magyar és a német gazdaságot. 2021 január-márciusban a hazai bruttó nemzeti össztermék 1,9 százalékkal nőtt, jelentősen felülmúlva a még mindig visszaesést mutató uniós átlagot. A második negyedéves prognózis 12-14 százalékos bővülést jelez előre, az éves adat jócskán 4 százalék felett alakulhat. A munkaalapú magyar gazdaság válságállóságára utal, hogy a hazai munkanélküliségi ráta a negyedik legalacsonyabb Európában.

Az újraindítás összekapcsolódik a zöldenergián alapuló fejlesztések és a környezetkímélő közlekedés támogatásával, a körforgásos gazdaság kialakításának és a gazdaság teljes digitalizációjának előmozdításával is. A német-magyar együttműködések a hagyományosan erős ágazatokon (mint a járműgyártás, elektronika, gépgyártás, stb.) túl például a kutatás-fejlesztésben és a védelmi iparban is bővíthetők - emelte ki Palkovics László a közlemény szerint.

Az online háttérbeszélgetés egy hasonló tavalyi találkozó mintájára, ezúttal is a berlini magyar nagykövetség és a Német Gazdaság Kelet-Európa Szövetsége kezdeményezésére jött létre 2021. május 31-én. A megbeszélésen mások mellett az Audi, a Bauer, az E.On és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara vezető tisztségviselői kérdezték a magyar tárcavezetőt. A céges felvetések között például az egyetemi duális képzések, az energiahatékonyság és a hidrogéntechnológia ügye is szóba került - tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit

Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit

Első fokon 13 év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy makói férfit, akinél több tízezer, gyermekekről készült pornográf felvételt találtak, az ügyészség súlyosításért fellebbezett - tájékoztatta csütörtökön a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!