2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Gazdaság

Ezek lesznek a 2020-as év legfontosabb változásai az építőiparban

Az építőipari szegmens sikerrel búcsúztatta a 2019-es évet, hiszen az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének jelentéséből kiderül, hogy a termelés 25-28 százalékkal haladta meg az azt megelőző év teljesítményét, így három év alatt csaknem 80%-os bővülés mutatkozott. Az újHÁZ Centrum szakértői összegyűjtötték, hogy milyen változásokra számíthatunk az építőiparban idén.

  • Ezek lesznek a 2020-as év legfontosabb változásai az építőiparban

 

1. Szigorodó hőtechnikai előírások

Az energetikai tanúsítványt illetően nagy változások várhatóak 2020-tól. Az új ingatlanok esetében, akár középületről, társas- vagy családi házról beszélünk, továbbra is elvárás lesz, hogy az épületek szerkezete megfelelő hőkibocsátási tényezővel rendelkezzen. Az energiatanúsítványban bevezetésre kerül a „közel nulla” energiaigényű épületek építése, vagyis csak olyan épületet lehet majd építeni, amely eléri a megadott szintet. Ebbe beletartozik például az is, hogy az energiaigény legalább 25%-át megújuló energiaforrásból kell biztosítani. A szigorítások várhatóan legkésőbb 2020. december 31-én lépnek életbe.

2. Megszűnnek a jegyzői építésügyi hatóságok

Az építésügyi hatósági rendszerben az általános elsőfokú hatósági feladatok a kijelölt települési önkormányzat jegyzői és a fővárosi kerületi önkormányzatok jegyzői, illetve a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyző látja el. A járási hivatalok kiemelt építésügyi hatósági hatáskörrel rendelkeznek. Az építésügyi hatósági rendszerből 2020. március 1-ével kivezetik az általános építésügyi hatóságokat, de a települési önkormányzatoknak ehhez már 2020. januárjában fontos intézkedéseket kell tenniük. Például a 2019. évi CX. törvény határozza meg, hogy 2020. január 31-i határidővel milyen tartalmú megállapodást kell kötnie az érintett önkormányzatnak és kormányhivatalnak.

3. Változás az értékesített lakóingatlanok áfa-rendszerében

2020. január elsejétől ismételten a normál, 27%-os áfakulcsot kell alkalmazni az új lakóingatlanok értékesítésére, azaz 2020. január 1-jétől megszűnik a kedvezményes, 5%-os adómértékkel adózás az olyan lakások értékesítése után, amelyeknek az összes hasznos alapterülete nem haladja meg a 150, valamint a 300 négyzetmétert.

4. Adóvisszatérítés az építőiparban

2020. január 1-jétől visszaigényelhető a fordított adószabályok miatt beragadt áfa. A „különös adóvisszatérítés” egy új lehetőség, amely leginkább az építőiparban működő vállalkozásokat érinti majd, mert megnyílik a lehetőség a tévesen áthárított áfa adóhatóság általi visszatérítése, ha az áfa a számlakibocsátótól már nem szerezhető vissza.

5. Változnak a falusi CSOK szabályai

2020. január 1-jétől 2486, úgynevezett preferált kistelepülésen már nemcsak használt, hanem új lakás vásárlásához, bővítéséhez is lehet igényelni a Családi Otthonteremtési Kedvezményt. A használt lakás vásárlásához, bővítéséhez preferált kistelepülésen a természetes személy tulajdonos a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség megfizetéséhez áfa-visszatérítési támogatást igényelhet korszerűsítésre és/vagy bővítésre, amennyiben e célokra CSOK-ot is kért. Az áfa-visszatérítés összege legfeljebb 5 millió forint lehet. Az áfa-visszatérítési támogatás kizárólag a 27%-os áfával kiállított számla benyújtása esetében vehető igénybe.

újHÁZ Centrum

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit

Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit

Első fokon 13 év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy makói férfit, akinél több tízezer, gyermekekről készült pornográf felvételt találtak, az ügyészség súlyosításért fellebbezett - tájékoztatta csütörtökön a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!