2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Frissítve: Óriási erőkkel vonult ki a rendőrség Budapesten egy rejtélyes haláleset miatt

A Dózsa György út és a Thököly út kereszteződésének közelében titokzatos haláleset történt szombat este. A nagy erőkkel kivonuló rendőrség egészen hajnalig helyszínelt, de akkor még nem árultak el információkat az esetről. Azóta kiadtak egy közleményt.

  • Frissítve: Óriási erőkkel vonult ki a rendőrség Budapesten egy rejtélyes haláleset miatt

FRISSÍTÉS

A rendőrség a hivatalos honlapján kiadott egy közleményt, amit az alábbiakban változtatás nélkül közlünk:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2024. január 27-én 21 óra 40 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest VII. kerületében, a Thököly úton egy kisvendéglő előtt kialakult dulakodásban egy férfi az úttestre lökött egy másikat, akit egy autó elütött.

Az elütött férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az elkövető az esetet követően a helyszínről elmenekült, felkutatása folyamatban van.

Korábban:

A Blikk írta meg, hogy a Thököly utca 32-es szám alatti háznál életét vesztette valaki, de egyelőre pontosabb információt nem adtak ki a hatóságok. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki, legalább 12 járőrautó volt a helyszínen.

A rendőrség a környéket a helyszínelés ideje alatt teljesen lezárta, a járókelőket elküldték és megtiltották mindenkinek, hogy fotót, vagy videót készítsen.

A rendőrségi járműveken kívül mentőautó és egy temetkezési vállalat járműve is megfigyelhető volt a Keleti pályaudvar közelében lévő helyszínen.

Amint több információ birtokába jutunk, cikkünket frissíteni fogjuk.

Nyitókép: Blikk/Nagy Tímea

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit

Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit

Első fokon 13 év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy makói férfit, akinél több tízezer, gyermekekről készült pornográf felvételt találtak, az ügyészség súlyosításért fellebbezett - tájékoztatta csütörtökön a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t.
Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Magyar Péterék azt terjesztik a követőik között, hogy gyűléseik helyszínein a rendőrség munkatársai blokkolták az internetet és a mobilhálózat elérhetőségét. A rendőrség reagált: ez természetesen nem igaz, nem tettünk ilyet és nincs is ilyenről tudomásunk – írják a Police.hu-n.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!