2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Útlezárások az ünnep miatt

Országszerte lezárásokra kell számítani kedden a megemlékezések és tüntetések miatt. A legtöbb korlátozás Budapesten lesz, ahol már hétfőn elkezdték elszállítani a rossz helyen álló járműveket. Emellett a tömegközlekedésben és a vasúti forgalomban is változásokra kell számítani.

  • Útlezárások az ünnep miatt

Budapest tucatnyi pontján korlátozták a hosszú hétvégén a közlekedést és a parkolást a megemlékezések miatt. A hivatalos, állami megemlékezés hagyományosan a reggel 9-kor kezdődő ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik a Kossuth téren. 10 és 15 óra között ingyenesen látogatható az Országház épülete – a többi között megtekinthető a Szent Korona és a Kupolacsarnok. 15 órakor a Terror háza Múzeum előtt tart ünnepi, megemlékező beszédet Orbán Viktor, miniszterelnök. A hivatalos program 20 órakor kezdődő Szabadságkoncerttel ér véget a Millenáris B csarnokában.

Október 23-án megváltozik a közösségi közlekedés menetrendje is, de több járat is módosított, vagy rövidített útvonalon közlekedik majd.

„A BKK-járatok a vasárnapi és ünnepi menetrend szerint közlekednek. Az M3-as metróval a teljes üzemidő alatt utazhatnak a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között. Üzemkezdettől 10 óráig a 2-es villamos nem közeledik a Kossuth tér–Széchényi rakpart és a Jászai Mari tér között. 13 és 17 óra között az M1-es metró a Vörösmarty utca megállón megállás nélkül áthalad. A további járatok megváltozott közlekedési rendjét nyomon követhetik a BKK Info webes és mobil alkalmazásán” – mondta Nyesőné Vass Gabriella, a BKK Info közlekedési információs munkatársa.

A rendőrség külön térképet hozott létre a police.hu-n a budapesti korlátozásokról

Érdemes előre megvásárolni a keddi vonatjegyeket, a MÁV tájékoztatása szerint ugyanis a hosszú hétvégén a többszörösére nőhet az utasszám.

„Október 23-án vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, így a MÁV-Start legújabb szolgáltatása, a Televonat is kedden indul el, Nyíregyházról Debrecen át Budapestre. Mivel várhatóan sokan kelnek útra vonattal, ezért azt javasolnám kedves utasainknak, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében vegyék igénybe az önkiszolgáló csatornákat, azaz a jegykiadó automatákat, az online jegyvásárlás lehetőségét, hiszen amellett, hogy ezek kényelmes vásárlási lehetőséget biztosítanak, még kedvezménnyel is járnak” – hívta fel a figyelmet Lőcsei Virág, a MÁV szóvivője.

Az ellenzéki pártok a város különböző pontján tartanak majd megemlékezést: A Jobbik a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete elé hívta szimpatizánsait 15.30-ra. A Mi Hazánk Mozgalom a Corvin közbe várja a megemlékezőket. A baloldali ellenzéki pártok pedig a Bem téren tartanak közös ellenzéki tüntetést 15.45-kor. Mindhárom helyszínen forgalomkorlátozásra és parkolási tilalomra kell számítani.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Nem blokkolták az internetet Magyar Péter rendezvényén - közölte a rendőrség. Azt is hozzátették: a politikus által közzétett fotókon nem egy internet korlátozására alkalmas eszköz látható, hanem egy szolgálati rádiókészülék.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!